Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből

37

még külföldről is, hogy egymaga tanításukra elégtelen lett; azért Gellért ismét István királyhoz fordult, s a fehérvári királyi tanodából kért és nyert is segédet Henrik szerzetesben , ki szinte magyarul is beszélt.

Szent István ezalatt élte javát leélte, és sok éjét töltött álmatlanul, azon aggódván, kit rendeljen holta után utódul; saját fiai gyenge korukban mind elhaltak, az Arpádház tagjai közül pedig Vazul unokaöccsét a nyitrai börtönben, hova féktelensége végett záratott, ellenségei megvakiták; Endre, Béla, Levente hercegek pedig (Kopasz László fiai) a külföldön tartózkodónak, s a szent király előtt alkalmatlanoknak látszának a zsenge keresztény vallás megvédésére, végrePétert nővére fiát Velencéből hazánkba hozatta, hogy a nyelvet és szokásokat magáévá tevén, alkalmas legyen helyette uralkodni; először is a hadsereg fővezérévé nevezte, s a magyaroknak öt ajálandó, beutazta vele országát, minden jóra intvén s oktatván öt. Ezen útjában Csanádon is megfordult. Gellért épen makói magányában elvonulva ajtatoskodott, de meghallván a király megérkeztét, fogadására sietett : körülhordozá nemes intézeteiben, a zárdákban, a tanodában, elvitte őt a káptalan gyűlésébe is, hol az egybegyűltek előtt, Gellért Isten leikétől megszólva megjósolá István országa jövőjét, a keresztény hit hamar beközelgő zivatarait, szolgái üldöztetését, de végleges győzelmét is. Istvánnak erős aggódás s tervelés fogta el lelkét ; de még útjában Kalocsán erős lázba esvén, betegen tért vissza Esztergomba, hol ugyanazon évi (1038) Nagy-Boldogasszony napján mély gyász borult a magyar nemzetre . . . Bevégzé földi pályáját azon nagy fejedelem, kinek napjait kívánták vissza a magyarok, valahányszor boldog napokat után sóhajtának! — Gellért az összegyűjtött püspökökkel, országnagyokkal környezé a nagy haldoklót, s az utósó napón mint a sz. király régi barátja ő monda szent misét szobájában s részesíté öt az Urban elhunyók vigaszában. Minden múlandó, semmisem halhatatlan e földön, nem a koldus, a legjámborabb király sem ....

Péter öróklé sz. István trónját, de szellemét nem öröklötté; a magyarokat megvetvén, idegenekkel társalkodóit, ezeket a legfőbb hivatalokra emelé, s festett életével mindenkinek botrányára volt : miért három év múlva elüzetvén, Aba Samu, István sógora foglalta el a koronát. De csak zsarnok váltotta föl a rósz királyt sz. István trónján. Samunál nem ismer övéi közt zsarnQ-