Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Második szakasz
szersmiiul ha a régi íróktól is, kiknek kezénél eddig már régen elveszett irományok is voltak, tanácsot kérünk: a vértanuk nem nagy számmal jelenendnek meg előttünk. Bucher naptárában, melly a negyedik században adatott ki, egy-egy hónapban alig fordul elő három négy vértanúnak neve vagy ünnepe. A közönséges vértanukönyvek pedig annál rövidebbek, minél régiebbek. A szent atyák homiliáikban, mellyeket a vértanuk ünnepein a néphez tártának, igen kevés vértanúról tesznek bizonyságot. Kevésről emlékezik Özséb mind a máig is fönnlétezö „Palaestina vértanúi“ cimü könyvében , mind az elveszett régibb gyűjteményében, miként ez „egyház-történetéből“ világosan kitetszik. — Keveset sorol elő Prudentius „kbqI gecpavwv“ cimü könyvében: pedig ezt különösen a vértanukról irá. Sőt maga Origenes is Celsus ellen irt 3-ik könyvében, világos szavakkal erősíti, hogy csak igen kevesen szenvedtek halált Krisztus hitéért. Ehhez járul: hogy nem annyi törvény hozatott a keresztények ellen, mint azt Tertullián véd- irati könyvében bizonyítja, sőt Dioklecián előtt is csak igen kevés fejedelem üldüzé a keresztényeket, mit a leghitelesb tanúk bizonyítanak, igy Tertullián az imént dicsért könyvében, és Lactantius az üldözök haláláról“ címzett aranybecsü könyvében. Sőt épen ellenkezőleg bizonyos: hogy többen a fejedelmek közöl, kiket közönségesen az egyház legkérlelhetetlenebb elleneinek híresztelnek, átalánosan szelíd erkölcsüek, és higgadt gondolkozásnak, mások pedig a keresztények barátai voltak, sőt néha nyilt parancsaikkal is biztosságukat elörnoz- diták. Továbbá nem is lehet kétkedni, hogy a tartományok igazgatói fejedelmeiket e tekintetben követvén, ugyanazon szelídséggel jártak el a keresztények irányában, mi sz. Ambrus 68. levelének csak ezen helyéből is kitetszik: „Tudom, úgymond, hogy sokan a pogányok közt azzal szoktak dicsekedni, miszerint a tartományok igazgatása után vér nem szennyezte bárddal tértek vissza a városba.“ Mindezt hosszasabban adja elő Dodvvell, ezekre most egyenként kell felelnünk. 15. A régi naptárakból nem lehet helyesen következtetni a vértanuk csekély számát. Mindenekelőtt Dodwell állítását a régi naptárakból legkevésbé sem bizonyítja be : ha csakollyat nem mutat elő , mellyben az összes keresztény világ vértanúinak nevei feljegyezvék, vagy melly az összes egyházak naptárait képviselné, hogy belőlük, mintegy egészszé összeállítottakból, kiki az első pillanatra megítélhesse, valljon sok vagy kevés vértanú neve áll bennük följegyezve. „De —mondja Dodwell — Bucher fennmaradott naptárából világos, hogy legalább nyugaton a vértanuk kis számmal voltak. Igaz ugyan — folytatja, — hogy az egyedül a nyugati latin egyház vértanúinak névsora, s azért csak Özséb gyűjteményét mintegy egészíti ki úgy, hogy kik a nyugatiak közöl Özséb- nél hiányzanak, azokat Bucher gyűjteményéből pótolhatnék. Mert ez nem csak a latin egyház olaszországi hanem egyéb tartományokbeli vértanúit is elöszámlálja s mégis csak igen kevés számmal.“ De magára
