Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
19 ugyan, de még most nem mutatkozott következményeiben; azért a válasz tagadó volt: „Tudjuk , — izenék neki, — min törőd fejedet, ó ember! Itt nincs többé helyed; te leölt testvéridért boszut forralsz !u — Mintha mázsányi súly emeltetett volna le Béla leikéről könnyebben érzé magát : „Szétszakitád , Uram, —sóhajtott fel, — a köztünk fönállott viszonyt; eddig tetteikkel, de most szóval is nyiltán kiáltják: nem kellesz!“ Szörnyen fájt ugyan Bélának nemzetének megátalkodása ; de örült, hogy most már biztosan fordulhat a pogány népekhez, s fáradságát vagy szép siker követendi, ha t. i. azokat a sz. keresztség habjaival lemoshatja, vagy pedig magát remélté általok lemosatni a vértanuság hőn óhajtott szentségével. Lengyelországban ugyan szép virágzásban találd a kereszténységet, de hallá, hogy a szomszéd poroszok még erősen hisznek bálványaikban : a miért kihivá levele által Gaudentius testvérét Magyarországból, ki itt a pannonhalmi zárda szervezésével foglalkozók, s még valamelly Benedek nevű áldozárt vevén maga mellé, a poroszok felé fordult. Boleszló némi összeköttetésben lévén a Zlavnlkokkal, igyekvék öt merényes szándékában gátolni, s csak hosszú kérés után véteté rá magát, hogy Bélát útnak ereszté. Elbocsájtalván, Béla Dancigba ment, s itt hajóra szálván, a Szarmát öblön átvitorlázolt Königsberg s Fischausen felé kisérve 30 katonától, kik azonban, mihelyt a püspököt partra tevék, visszatértek. Itt a poroszok földén koronázó Béla apostoli faradozásait a vértanúi koszorú. — Alig terjedt el megérkezésük hire , azonnal mindünnen jöttek hozzájok csolnakaikon a parti lakosok: magok elé állitta' ták az idegeneket, szörnyű szemekkel méregeték, s görcsös karjaikat fölemelve, a visszatérésre sürgeték; sőt a legmerészebbik evezőjével Bélát anyakszirten úgy megsujtá, hogy a zsoltárkönyv az épen imádkozó püspök kezéből kirepülvén, darabokra szakadott. „Áldott legyen azUr! —sóhajta fel örömmelBéla,— áldott legyen irgalmassága ! Ha többet nem is kapnék kereszlr e feszitett Uramért, legalább egy becses ütést már szenvedtem !‘4 Kérdék aztán hazája , célja felül, mire Béla : „A lengyelek földéről, — válaszolt, — melly fölött Boleszlö jámbor fejedelem uralkodik, jövök hozzátok üdvötökért, szolgája Annak, ki az eget, földet, a tengert s minden lényt alkotott ; kiragadni jöttem titeket az ördög hatalmából s a pokol torkából, hogy ismerjétek meg teremtőtöket, vessétek el szentségtelen szokásaitokat,
