Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
12 mainci érsekhez mint Csehország metropolitájához, kérvén öt, hogy adassa vissza főpasztorukat. Ettől levelet vevén, Róma felé indultak a követek, vezérül velők volt : Radim Béla testvére, Zrahkvaz Kcresztély jeles szónak. De itt meggyűlt ezeknek haja. Róma minden zárdáját összejárván, már csüggedni kezdének a kutatásban; utoljára sz. Bonifác és Elek zárdája előtt álltak meg: itt erősen dobogni kezdett szívók, s édes sejtelem kelt keblükben, midőn, ime, az elébök jövő szerzetesek között Radim Bélát, saját testvérét isme- ré föl. Megölelé ez őt, s könyezve ludatá vele hazájok Ínségét, a nép törődését s jöttök célját. Kérésök azonban nagy vitára adott alkalmat: az apát nem akart lemondani zárdája fényéről, Béla pedig, nem hívén a megtérés őszinteségét, nem látszék hajolni a hazatérésre. Zsinat elé került a dolog, hol Villígisz sürgető levelére Béla hazabocsáttatása elhatároztatott, ki ezután a szentséges atya által fogadásaitól fölmentve, ennek kezéből ismét elfogadá a püspöki botot és gyűrűt, s maga mellé még más hat szerzetest vevén, útnak indult. Örülhet-e a gyermek, ha atyja, csintalanságát felejtve, hosszas elzáratás után színe elé bocsátja? . . . Csehország tombolni látszék örömében püspöke közeledésekor, lakosai ünnepélyes menetekben vonultak a határokra az ég áldását visszahozó pásztor elé. Béla a fényes fogadtatást a megtérés jeléül vevén, kimondhatlan fájdalmat érzett szivében, midőn nyája sárgult arcán a szükség legfőbb fokát olvasá s hazája kiperzselt téréin s hegyein a szörnyű kopárságot megpillantá. Azért is a legelső bércen fekvő szűz Mária-templomban , hol tömérdek sokaság gyűlt össze fogadására, ünnepélyes hálát mondván Istenének a szerencsés megérkezésért, kivezeté népét a hegyfokra, s megnyitó atyai ajkait. Első szava bocsánat volt, mellyet a legérzékenyebb atyai beköszöntés s intés szavai követtek ; mi után Csehország egyik legünnepélyesebb jelenete állt be : a püspök fölemclé kezét, s a világ négy tája felé keresztet vetve, fölmentette hazáját az egyházi átok alól, és térdre hullva, ezen imát mondá népe előtt : „Uram irgalmazz nekünk, Jézus Krisztus kegyelmezz nekünk ! Te az egész világ Megváltója, Ments meg minket, hallgasd meg Uram könyörgésünket !
