Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Pálmaágak a magyar egyháztörténelem kertjéből
érsek által azonnal ünnepélyesen föl is szenteltetett szent Péter és Pál ünnepén 983-ban. Ez alatt Prágában nagy készületek tétettek az első honi püspök fogadásara ; de Béla rettegett a fénytől: Prágánál le- szált lováról, s mezítláb vonult át a város utcáin székesegyházába ; félt a lekenyereztetés legcsekélyebb árnyékától is, s azért igy gondolta ellensúlyozhatni a polgárok megtisztelését. Mindeddig nagyon gyászos volt hazájában a kereszténység állapota : a nép anyagi élvezetek után vágyott, a keresztény hit gátoló szabályait ezen vágya teljesítésében megveté, S visszatért ősei féktelen életmódjára; a förendüek váraikban s erejükben bizakodva, a gyengébbek iránti kíméletről vagy igazságosságról hallani sem akartak; sót illy környezetben a papság is megfeledkezék hivatásáról, tagadván életével azt, mit szóval hirdetett. Megyéje illy siralmas állapotában csak az isteni segély vígasztalé Belát, melly a szent Lélek küldötteinek megigértetett. Minden előtt magán kezdé meg pásztori munkáját: hogy ugyanis magától a busás élet minden gyanyúját eltávolítsa, nehogy valaki aztán vele mentegethesse hibáit, —jószágaival rendelkezék; püspöki jövedelmét négy részre osztá fel : egyházak szükségei s felékitésére, rabszolgák váltására , szükölködök fölsegélyésére s csak egy kis részt szánt saját köre szükségeire. Hitterjesz- töket küldött szét az országba, ö maga is lankadatlanul hirdeté a rábízott igét mindenütt, még a börtönökben is; papjait szorosabban összevonni igyekvék, példával ment elöttök a zsoltárok szoros végzésében s az önmegtagadás gyakorlásában, üres óráit pedig a mennyire lehetett, körükben tölté el szent olvasmány között. Magány élete az önmegtagadás tükre volt ; sokat böjtölt, éjeit imák közt virrasztó át, a reggeli karimák előtt pedig, mint vala- melly szerzetes, nem beszélt. A szegényeknek s elhagyottaknak atyjok volt; naponkint táplált közülök tizenkettőt, ünnepeken pedig, a mennyit csak birt, annyit látott el a szükségesekkel ; midőn egykor már mindenét kiosztó, késő éjjel valamelly kifosztott zörgetett ajtaján ; a jámbor püspök ágya párnáját adta ki neki. A föld népének bástyájává lön a fosztogató várurak ellenében, mig a kifosztottaknak menhelye volt; és ezt mindazért tévé, hogy nemzetét Krisztusnak megnyerje. De minden hasztalan volt! Tengernyi keserűség önté el a jó pásztor szivét midőn önfeláldozásait eredménytelenül látta megtörni nyája konok szivén. Tüzes 19 * 9
