Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
260 való s a frigiai szakadárokhoz tartozó asszonnyal. ’-) A mint az Istennek ezen ajtatos szolgái együtt voltak, a börtönörök észrevették Pioniust, ki a hivök által neki nyujtoltakat szilárd akarattal visszautasitá , mondván : bogy ö sokszor küzdött már nagy Ínséggel, de senkinek terhére nem volt, miként kívánhatják tehát, hogy most fogadjon el valamit ? Miért fülháborodván a bör- tönőrök, kik előbb emberségesen bánlak velük, a börtön belső részeibe zárták őket, hogy minden emberi szeretettől és világosságtól megfosztva, a börtön sötétsége és bűze közé helyezve, végtelen kínokat legyenek kénytelenek szenvedni. Itt elzárva, Istent, tiszteletére zen- gedezett sok dicsénekkel magasztalát Midőn igy az Istent állhatatosan áldanák, néha megnyugodtak, egyéb szokásos foglalkozásaikat végzendők. A börtönörök keblében pedig azt, mit haragból cselekedtek, a bekövetkezett bánat kárhoztató, miért is ismét más helyre szándékoztak őket átvinni. Kik ugyanazon helyen maradván, hangosan mondák: „Szünet nélkül dicsérünk téged Urunk ! mert a mi történt, az reánk nézve legjobb.41, XII. Midőn pedig szabadságot nyertek, mindent akaratjok szerint tehetni, az éjt és napot úgy osztók föl, olvasás és ima közt, hogy ez által a konokokat oktassák, hitöket tanúsítsák és szenvedéseiket enyhítsék. Mig isteni tiszleletök tartott, többen a pogányok és bálványimádók közöl egybegyűltek körülöttük, hogy Pioniust rábeszéljék , kik, midőn ezen férfiú beszédét hallgatták, csodálatosan önnön dorgáltatásukat hallók attól, kinek meg- feddésére jövének. Azok pedig, kik kényszerítve tar- Az elesteket tatlak zárva, sok sírással áztaták a bejárást, egész könyárt p'ioníus! hullatva, annyira, hogy percre sem szűntek meg fohászaiktól, és folyvást megújított zokogásukat uj jajve- széklés követé, leginkább azoktól, kik mindeddig jó hírben állottak. Pionius ezeket illy nagy fajdalom és szomorúság közt szemlélvén, künytelt szemekkel szólt '2) Frigek vagy Katafrigeknek neveztettek a Montán- féle eretnekek, mivel Montán kis Ázsia Frigia nevű tartományában született.