Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

140 nyeTmln*" ^©Sïélést e szavakkal kezdik meg:) A nyomorúságok Hcnnünnen súlyát, a pogányoknak a szentek elleni dühét és bö- (Eamuzetnek SZültségét, s mind azt, mit a boldogult vértanuk kiál­lottak, sem szóval ki nem mondhatjuk, sem senki pon­tosan le nem Írhatja. Mert az ellen hatalmának egész erejével rohant reánk mindjárt kezdetben, már akkor teljes zabolátlansággal dühöngvén fölöttünk, előretu- datá, mit várhatunk a jövőben. Szolgáit begyakorlan- dó s némelly előzményekkel Isten szolgái ellen szilár­dítandó , semmitsem hagyott kisérletlenül. Azért nem csak a nyilvános házak, fürdők és törvényszékekből kizárattunk, hanem mindnyájunknak megtiltatott, bár- melly helyen csak megjelenni is. II. De Istennek malasztja harcolt mellettünk a sá­tán ellenében és a gyöngébbeket elrejtette, a férfiakat pedig erős és szilárd oszlopként kiállította ellene, mint kik bátorságuk által az ördög minden rohamát magok­Rendüietien» ra vonhaták. Ezek tehát hiven összetartván, mindenne- ,égok‘ mü gyalázatot elszenvedtek, s miket mások soknak és terheseknek gondolnak, ők csekélyeknek tartván, Krisz­tushoz jönni törekvőnek;példájukkal behizonyiták, mi­szerint a világ minden szenvedései koránsem érde­mesek a bennünk kinyilatkoztalandó dicsőséggel egy­bevettetni. Mindenekelőtt a nép sokaságától rajtok el­követett számos bántalmakat állhatatosan tűrték : rágal­makat t. i. és sebeket, rablásokat, fosztogatásokat, kö­vezéseket , börtönöket, szóval mindent, mit csak el­lenfele irányában a dühös és felbőszült nép merényel- het. Végre a törvényszék elé vezettettek, a kato­nai ezredes és a városi tisztviselőség által az egész népség láttára kikérdeztettek, s vallatásuk után az el­nök ') megérkeztéig börtönbe dobattak. III. Ennekutána az elnök elé vezettetvén s ez a mieinket mindennemű kegyetlenséggel illetvén, előlé­') Vales azt jegyzi itt meg, hogy e kifejezés töv tiyepóvog bármelly tartományi igazgatót illető elnevezés, le­gyen az akár gondnok, akár altanácsfö, akár császári kö­vet. Hogy pedig Lyon tartománya császári követek által szo­kott kormányoztatni, ezt számos irók bizonyitványival erösiti.

Next

/
Thumbnails
Contents