Sulyánszky Antal : Gróf Nádasdy P. Ferencz néhai kalocsai érsek (Pest, Landerer és Heckenast, 1855)

42 —

sen, milly önmegadólag viseltedebajokat! Tudta ö, hogy a fájdalom az, mellyben —mint Feneion mondja—-, a keresztény egély nagy titka beteljesedik; t. i. az ember belső keresztrefeszitése.^ Csak ekként legbensejében sértetvén meg szivünk, érezzük, hogy többé már önmagunkban nem maradhatunk, s illyenkor aztán a lélek kibontakozva önmagából, Istenéhez készül. Ügy van, Nádasdy is Istenéhez kívánkozott már e siralom völgyéből ; s most az égető fájdalom tüze csak tisztábbá tette e vágyat — jobban mondva, az Űr szent akaratjával olvasztá azt egybe .... Nem remegett ö a gondolatra, hogy távoznia kell ; hiszen jó baráti tárt karokkal várakoztak ott reá — jóságos cselekedetei. Ekként lelkesülve, jó korán megtisztitá ő lelkismeretét salakjától s magához vévé a haldoklók úti eledelét : az Ur Jézus szentséges testét. Lelkiatyja még későbbre akarta halasztani az utósó kenet feladását. Nem így Nádasdy. „Az utósó kenetet is feladatni kérem, — monda neki,—mert legforróbb óhajtásom, mindazon lelki jókban részesülni, mellyekkel az anyaszent- egyliáz a betegeket ellátni szokta. Nem félek én a haláltól; hisz ez mindnyájunknak közös adója; és én, ki egykor másokat lelki vigasztalásban részesítettem, magamat megfoszszam-e attól?“ Szavak, miket csak élő hit adhat a haló ajkakra! ^lajd azután a körülállókhoz fordult s szószékké