Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A spanyo inquisitio, és Llorente csekély hitele

44

Ranke Lipóthoz hasonlólag Ítél az inquisitioról Leo Henrik is, mondván : Izabella „a castiliai nemességet és papságot a teljesen tőle függő, s a világiak és egyháziak ellen egyként irányzott egyházi intézmény — az inquisitio által tudta akaratára hajtani“, s ismét: „minthogy ezen kormányzók, Castiliában ugyan az inquisitio, a többi tartományokban pedig más, vagy hasonló intézmények — mint megannyi politikai emeltyűk fölállítása által a nemesség és papság hatalmát aláásták, kormányzásuk alatt a középkor utolsó éveiben a pyrenaei félsziget legnagyobb része is szigorú egyeduralmi alakot készült fölvenni ’).

Tárgyunkról megegyezőleg szól Guizot is: ,,ez (t. i. az inquisitio) eleinte inkább politikai mint vallási intézmény vala s rendeltetése inkább a rend föntartása, mint a hit védelme volt („eile — az inquisitio — fut d’ abord plus politique que religieuse, et destinée, à maintenir 1' ordre plutôt, qu’ à défendre la foi“) * 2) ; s majdnem igy nyilatkozott legújabban Havemann is (Göttingben) Ximenes fölötti értekezésében : „Az inquisitio- és királyságban, mely- lyeknek akkor Spanyolhon alávetve volt, többen nem egészen helyesen különböztettek meg két különvált hatalmat. — Soha sem volt itt az inquisitio a koronától független , habár az Ferdinánd alatt még nem is volt egészen politikai eszköz, mint II. Fülöp uralkodása óta. Nem kisebb részt vett annak alapításában a nagyravágyás, és a vágy, Spanyolhon népszabadságát megdönteni, mint az egyházérti buzgalom. A király maga nevezte ki az elnököt , ő szolgáltatta kezébe az utasitványt ; a szentséges atya megerősítése csak azért volt, hogy az egyháztól nyerje külső alakát ; a tanácsnokok azonban közvetlen majd a

pai követ 1563-ról szőlő leveleiből látható —monda 245.1. jegyz., — hogy Róma a pápai tekintély csökkenését a spanyol inquisitionak tulajdonitá (gran diminuzione deli’ autoritá di questa santa sede).

Leo, Weltgeschichte, II. köt. 451. 1.

2) Cours d’histoire moderne, Paris, 1828—30.V. 1. Prescott, I. r. 276. 1.