Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A spanyo inquisitio, és Llorente csekély hitele

20

A valóságos zsidóknál sokkal veszélyesbek voltak a köztök találtató álkeresztények, kiknek száma, a 14-dik század vége felé történt zsidóüldözéstől fogva roppant nagyra növekedett. S ha már amazok a spanyol nemzeti vagyonnak és kereskedésnek nagy részét magukhoz raga- dák, ez utóbbiak ép olly veszélylyel fenyegetők a spanyol nemzetiséget, mint a keresztény vallást, midőn t. i. ezen álarcos zsidók egyrészről még a papi szentélybe is belépvén, itt különféle hivatalok- sőt püspöki székekre is fel- lopóztak * 1), másrészről pedig fényes világi tisztségekre

*) Llorente, id. h. II. köt. 559.540. 1. és Jóst, id.h. VII. r. 100.

1. Különös figyelemre méltó e tekintetben, mit Borrow György a londoni biblia-társulat követe beszél „The Bible in Spain“ ci- mü hires müvében (Német fordításban illy címmel: ,, Fünf Jahre in Spanien“, Breslau 1844. I. köt. 231. 1.). Talaverába tett útjában az 1836-dik évben—úgymond— egy sajátságos öltözetű férfival találkozék, ki félig spanyol-, félig idegennek látszék lenni, — és valóban egy külsőleg a keresztényvallást követő zsidó vala. Rövid szóváltás után az álarcos zsidó uj barátját is— a biblia- hordozót — Ábrahám egyik fiának tartván — őt titkaiba avatá : hogy t. i. családja , épen mint ő , a törvényhez alattomban mindig hű maradt, hogy igen vagyonos , s a hivatalnokokat meg- vesztegeté, az előkelőket pénzkölcsönök által magának lekötelező stb. Azonban mindez még kevés, mert az izraelita folytatá : ,,Az én nagyatyám egy igen szent-életű férfi volt, kiről atyám azt beszélte, hogy egy éjjel titkon egy érsek jött hozzá csupán csak azért, hogy nagyatyám fejét megcsókolni szerencsés lehessen.“ Az angol kérdé : „Hogyan? lehetséges-e, hogy egy érsek akkora tisztelettel viseltessék egy olly ember iránt, mint ön vagy önnek nagyatyja?“ „Sokkal könnyebben, mintsem ön gondolná“ volt a válasz. „Az érsek egy vala a mieink közöl — atyja legalább az volt— s ő sohasem felejtlieté el azon tiszteletteljes dolgokat, miket gyermekségében tanult. Azt állitá, miszerint gyakran megkisérté felejteni azokat, de nem lehetett. Az ur lelke (ruah) állandólag megmaradt fölötte , és gyermekségétől fogva nyugtalan lélekkel érezte rettentéseit, míg végre azokat tovább ki nem állhatá. Ekkor nagyatyámhoz jött, kinek társaságában egy egész éjét virrasztóit s aztán visszatért megyéjébe , hol nemsokára meghalálozott— nagy hírét hagyva maga után szent életének.“ Az angol folytatá : „Önnek szavai igen meglepnek engem. Alaposan gyanitja-e hogy a papság közt sokan vannak önök re-