Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A teremtés hat korszaka

261

lálják magukat avval mit ő mond. A hit, ezen csodás ösz- hangzás által meghatva győzedelmeskedik, a bölcsészeti hitetlenség pedig illy eredményektől meghökkenve tántorog; s tulajdon világa által győzetvén le, kénytelen megvaliani, hogy mindezekben valami olly természet fölötti dolog van, mit noha föl nem fog, de tagadni mégsem képes“ 1).

De ne tovább! nem szükséges túlzólag védeni a szent- irást, mert hova kell ennek isteni eredete bebizonyitására nagyobb érv, mint az, hogy már annyi ezer éveken át ren- dithetlen sziklaként áll, és soha meg nem bukott, hanem inkább mindig a legfényesebben győzedelmeskedett ellenein.

Ebből azt tanulhatjuk, hogy ha gyenge tudományunkkal a hit igazságait megegyeztetni nem tudjuk, nem kell a hibát talán a szentirásban vagy a hitágazatokban keresnünk, hanem minmagunkban.

Ha a tüdős 6 és új világ tömérdek vitatkozásaira emlékszünk vissza, és fontolőra veszszük, hogy minden fegyver porrá zúzva és megsemmisülve pattant vissza e titokteljes szent könyvről: akkor lehetetlen a szentirás iránt a legmélyebb tisztelettel nem viseltetnünk. Ez azon könyv, mellyben különben is a véghetetlen isteni jóságnak és kegyességnek ezer-meg ezerféle nyomát látjuk följegyezve; ez valóban a mindenhatónak az ő teremtményéhez írt levele, mellyben a bűn által tőle elfordult embert kegyesen oktatni, elméjét csalhatatlan igazságok ismeretével gazdagítani nem szűnt meg; ez azon könyv, melly az idők teljében eljött sz. Fiának mennyei tanát, intő szelíd szavait, s meg- váltatásunk nagyszerű munkáját tagadhatlan igazsággal terjeszti élőnkbe.

Mindezeket tekintve mi volna egyéb hátra , mint a szentirás iránt a legnagyobb kegyelettel viseltetnünk, és azt a legszorgalmasabban olvasnunk. — Fontenelle azt mondja Newtonról, hogy e nagy ember a szentirást minden könyv között leginkább szerette olvasni ; sajnos, korunkExtrait de la I-re Carte historique de Lesage.