Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
Versezetek
220 Hála. (Addison után, angolból.) Óh Istenem ! ha szűm hozzád emelve , Elgondolom minden kegyelmedet, E gondolat fiúi szeretetre S dicséretedre költi lelkemet. Mikép találjak méltó hangot ahhoz Hogy háladásom ollyan hő legyen, Mint jóságodtól elragadt szűm lángja? De hisz te ott is olvassz Istenem ! Midőn anyámnak méhében feküttem , Már élvezém gondviselésedet, Ez hinte napjaimra rózsaszínt mig Csak szinröl ismerém az életet. Nem volt panasz, nem fájdalomjaj , a mit Nem hagytál volna hozzád szállani, Midőn még nem tudám mint illenék azt Esdő imává alakítani. És mennyi áldás , mennyi kegyelem jött Gyöngéd gondoskodásodból reám , Még mielőtt szűm fölfoghatta volna Kit illet értté háladó imám ! Midőn az ifjúságnak síkos utján Gondatlanúl haladtam , szent karod Volt melly vezérle láthatatlanul, míg Az ifjú férfiúvá változott. Ha a bűn édes köteléke tarta, Te fölnyitottad elmém szemeit, Jő ágosan világitád meg útam , Hogy lássam a vész titkos gépeit. Ha testem ollykor a kórágyba hulla, Megújítottad fonnyadt arcomat, S ha lelkem a bünsúly alatt leroskadt, Nem tagadád meg szent malasztodat. S érdemlém-e a földi boldogságot, Mellyel megálda jótékony kezed , A hű barátot, hogy a bút fogyaszsza És megkettőztesse az örömet.... ?
