Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

Sz. Cyprián értekezése az Ur imájáról

195 Dániel és vele a hitben erős s a fogságban is győztes há­rom ifjú a harmadik, hatodik s kilencedik órát szentelé ar­ra, jelképezvén t. i. a Szentháromság titkát, melly a jelen időkben vala kinyilatkoztatandó. Mert az első óra a har­madikig bezárólag a háromság teljes számát teszi, vala­mint a negyedik a hatodikig hasonlag háromságot képez, s midőn a hetedik óra a kilencedikig betelik, e harmad-órák a teljes háromságot alkották: melly óraközöket az Isten imádói már régóta szellemileg meghatározván, kitűzött s törvény szentesítette órákban végezék imáikat. Es utóbb kinyilvánult, miszerint titok volt az, hogy az igazak előbb igy imádkoztak. Mert három órakor szállt a Szentlélek az Apostolokra, beváltván ekként az Ur kegyes Ígéretét, Ila- sonlag Péter hat órakor ment a házfödözetre s akkor ta- nitá meg őtet az Isten szava s csoda-tünemény által, mi­szerint mindenkit részesítene az üdv inalasztjában, mint­hogy előbb kételkedők, valljon megtéritendők-e a pogá- nyok is. És az Ur hat órakor feszítetvén föl, egész kilen­cig vérével mosta le bűneinket, és hogy minket megvál­tana s éltetne, akkor végzé be szenvedésével diadalát. De nekünk szeretett testvéreim ! a régi szokásos ima­órákon kivül, mind az időközök, mind a szent titkok meg­szaporodtak. Mert reggel is kell imádkoznunk, hogy Urunk föltámadását reggeli imánkkal tiszteljük, mit hajdan a Szentlélek a zsoltárokban igy jelentett ki : „Királyom s Istenem ! mert hozzád esdek Uram, reggel hallgatod meg szavamat, reggel állok előtted és hozzád tekintek föl.“ — S ismét a látnok által igy szól az Ur: „Korán fölkeresnek engem, mondván : „ Jertek, térjünk vissza a mi Urunk Is- tenünkhez.“ A nap leáldoztával — este szinte kell imád­koznunk. Mert Krisztus az igaz nap, s igaz nappal ; mikor tehát a természeti nap leáldoztával s a nappal elmúltával ismét világosságot kérünk : Krisztusnak eljövetelét kérjük, melly az örök világosság malasztját árasztandja reánk. — Hogy pedig Krisztus nappalnak neveztetik, azt a zsoltá­rokban a Szentlélek ekkép jelenti ki : „A kő, mellyet meg­yeiének az építők, lett a szeglet fejévé. Az Istentől va­13*

Next

/
Thumbnails
Contents