Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

A szentgyónás és oltáriszentség

139

*

# *

Minden szentség kegyelmet oszt, s eredménye azon isteni életnek, melly Krisztus Jézusban megtestesült, és halála által az emberi nemre kiöntetett. Az oltáriszentség hatálya még messzebbre terjed : általa nemcsak a kegyelmet , hanem magát a kegyelem szerzőjét, nemcsak az ajándokot, hanem az adományozót, nemcsak a kiömlést, hanem a teljet, a kutforrást is veszszük ; szóval : az oltáriszentség nekünk mindent ad, magát az isteni bőkezűséget és szeretetet meriti ki, s kitünőleg és egészen a szeretet szentsége.

E gondolat lebilincseli zajongó elmémet s lázongó érzékimet , s egész szivemhez utat törve azt a hitnek megnyitja. A titok mélye többé nem zendit föl engem, hanem elragad s elhatározottá tesz : mert benne látom a szeretet nagyságát, mellyet előlem elfödni akarván, kinyilatkoztat, „így szerető Isten a világot 1“ Ez mindent magában foglal, ez nekem elég, s nincs egyéb hátra mint hogy fölkiáltsak a szeretet tanítványával : „Es mi hittük Istennek irántunk való szeretetet“ ’).

Azonban hogy a szeretetnek higyünk : azt viszonoznunk kell, mert csak a szeretet Ítélhet a szerétéiről ; azért ugyanazon tanítvány csak isteni ihletésből irhatá e szép szókat : „A szeretet nélkül való ember nem ismeri az Istent, mert Isten csupa szeretet“2), s hozzáadhatjuk: a ki szereti, az őt fölfogni nem akarja, mert érzi, élvezi őt, mert e felől öntapasztalása által meggyőződött.

Egyébiránt a szeretet épen azért óhajtja a titkot, mert óhajtja a bizalmat és bensőséget.

„Minden titok a szeretetben“ mondá az emberi ter') Sz. Ján. I. lev. 16. „Mióta tetszék Istennek megsugalni szivemnek ; hogy az ö szeretete minden hitünknek oka, e felelet inkább meggyőz, mint valamennyi könyv.“ Gonzague Aunának szép s Bossuettől méltán bámult észrevétele.

2) Sz. Ján. I. lev. 4, 8.