Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A szentgyónás és oltáriszentség
116 akkor nincs minden veszve, ha ez (t. i. az őszinteség) nem gyengült el bennünk. Innen az igazság, mi maga az Isten, alapja és célja az élet minden kötelmeinek, mint a költő mondá : ........... vitam impendere vero. Ez a lélek légköre, a szellemek közös öszpontja. A lélek, melly az igazság elől elzárkózik, meghal, s önmagát számkiveti. Tartozásunk iránta: beteljesíteni a kötelmeket, mellyeknek alapja, s e tartozásunk egymás iránti viszonyaink őszinte nyilvánítására is kötelez bennünket. Innen van, hogy midőn vétkezünk, ugyanakkor a megsértett igazság iránti kötelmek három nemét v^pjuk magunkra: elseje e kötelmeknek, a bűnt bensőleg megutálni, s bánat által birtokáról lemondani; inásodika, azt külsőleg megvallani, hogy testvéreinkhez az igazság egyesületébe visszaléphessünk ; harmadika, jóvátenni a roszat, mellyet tán okoztunk általa, s minden esetre megadni az igazságnak az általunk rajta történt sérelemmel arányos engesztelés hódolatát, tiszteletét. Innen a három jelleg minden igazi gyónásban, csupán természeti szempontból véve is: u. m. bánat — vallomás vagyis szoros értelemben vett gyónás — és elégtétel. E három föltétel elválaszthatlan, s egymást kölcsönösen egészítik ki, inikint mindhárom ismét a gyónást egészíti ki. De a fő, némi értelemben, mert a másik kettőt egyesíti — befejezvén a bánatot s elkezdvén az elégtételt — : a vallomás. A vallomást tehát elébb magában véve; aztán mint a bánat nyilvánulását ; s végre mint az elégtétel alapját kell szemlélnünk. Itt tárgyunk közepén vagyunk : s a gyónás öszliang- zása az ember természetével, s az istenészet egyesülése a bölcsészettel ollyan, hogy ha tárgyunkról csak természeti s bölcsészeti nézetből értekezünk, is, ugyanakkor istenészeti- s egélyiből is értekeztünk. A vallomás magában véve először is tartozás, mely- lyel az igazságnak és társalomnak tartozunk. A beszéd a
