Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A spanyo inquisitio, és Llorente csekély hitele
90 Nem tudjuk, leendenek-e jövendő törvényszékeink olly nagylelküek, mint ezt Llorente az inquisitiotól kívánja, a mostaniak, legalább tudtomra, még nem illyenek. De a sanbenito, fogják mondani, mellyet minden gyanúsnak viselnie kellett, borzasztó jele volt az eltörölhetlen gyalázatnak, s már magában szégyen-bélyeg. Erre az egyháztörténettel egyhangúlag megfelel maga Llorente. A sanbenito szó a saco bendito-nak —melly névvel régente a vezeklők ruhái jelöltettek — csonkított kiejtése , ősi szokása lévén az egyháznak, hogy a bűnbánók belső bánatukat s töredelmességöket külsőleg is vezeklő- és gyászöltönyök által nyilvánítanak .Alladalmi díszruhában, arany-, selyem-, s drágakövekben nem engede vezekleni az ős egyház , s azért ezt az inqisitio is hasonlag tiltá, mit Llorente természetesen igen szigorúnak, kegyetlennek talál2). A zsák, melly már az ó szövetségben vezeklő öltönyül használtatott, a középkorban a bűnbánók használatául megáldaték, s azért mondatott saccus benedictus- vagy spanyolul saco bendito-nak. Némelly tájakon e vezeklő-öltöny kék, szürke, vagy fekete volt, Spanyolhonban sárga. Kik „de levi“ föloldoztattak, mindenmás jel nélkül viselék az egyszerű sárga vezeklő-ruhát, továbbá a kibékülési szertartás alkalmával, és máskor soha. Mások ettől is fölmentettek, s azonfölül kik magukat önként bevádolák, mindannyian fölmentettek a nyilvános bünbánat- tól. Kibékeltetésök az egyházzal a titkos auto dafé-ben történt 5). Ha a vádlottat súlyos gyanú terhelé, s ennek következtében esküdnie kellett, úgy — magánál a törvényszéknél — a sárga zubonyt viselé egy rá illesztett félkereszttel. Ha pedig nyilvános eretnek volt, de töredelmes lön, a sárga zubony fölött egész keresztet viselt. Egyedül kik a világi hatóságnak adattak át, és a töredelem semmi jelét sem mutatók, öltöztettek lángképekkel és ördögalakokkal hímzett 1 1) Llorente, id. h. I. köt. 127.1. 2) Llorante, id. h. I. köt. 177. 1. 3) Llorente, id. h. I. köt. 315 1. ; 329 1.; áll. 1.
