Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)

A világ csalódásai

255

A VILÁG CSALÓDÁSAI.

„Eorum proprie vanitas morbus est, qui seipsos seducunt, dum videntur sibi aliquid esse, cum nihil sint.“

S. Augustinus de Spir. et. litt c.^12.

I.

Az ember viszonya Istenhez.

A teremtés koronája az ember, — mondhatjuk, remekműve az alkotónak. Szellemi ereje elhat az egekig, kilesi a csillagok utait; testi ereje a természet müveit átidomitja, ellenkező alakokba önti ; agyában a múlt és jelen egygyé olvadva érintkeznek, okoskodásai a kétes jövőnek szálaiba is fűződnek — és nem ritkán jutalomosztó sikerrel ; szellemi fogásai által a vad állat szelíddé, a megközelithellen emberszörny simulttá, a vásott erkölcsű suhanc miveit polgárrá finomittatik, kezének súlya alatt megnyílnak a sziklák rengetegei s kitárják kincseiket ; ö az, ki a inegmérhetlen mélységű víztömeg hátán országokba, különböző földrészekbe áthelyezkedik.

Imádandó vagy oh mindenség nagy Istene ! a te hatalmad, — mindenható lényednek képmása sugárzik nemes teremtményeden ; nagygyá, úrrá teremtéd