A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 15. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1848)
Korunk nagy vallási kérdeseinek fejtegetései
24 berré-létel és az Atyáhozi visszatérés) az Isten’ mindenható erejének művei, úgy a’ saját teste- ’s vérének adása is az. Ha tehát (úgymond ő) hívei nem ütközhetnek meg látható mennybemenetelén, (jóllehet annak előttök egészen megfoghatlan-, sőt a’ jelen pillanatban legnagyobb mértékben nevetséges- és észelleninek is kellett látszania,) minthogy azt később tulajdon testi szemeikkel fognák szemlélni ; szintúgy nem szabad megbotránkozniok az ő teste- ’s vérének adásán is, habár ezt szemeikkel nem láthatnák ; mivel az egyik csak olly csudálatos, valamint a’ másik, és az elsőnek megtörténte bizonyság az utóbbinak valósága mellett is. „Hogyan? (ezek saját szavai:) előttetek már ez is olly megütközést szül? Mit fog tok tehát akkor tenni, ha az ember’ fiát oda lá- tandjátok fölmenni, hol annak előtte volt“ ')? Nem csak megmarad tehát az Ur’ szavainak betiiszerin- ti fölfogása mellett, és nem csak nem lép vissza az azokban fekvő megfoghatlan és természetfólötti elől ; hanem inkább híveinek saját teste- ’s véréveli táplálását párvonalba helyez i mennybemenetelével; és csak annyit erősít, hogy az előbbi mivel sem csudálatosaid emennél; pedig az utóbbit saját testi szemeikkel is megfogják látni. Mind az, mi felől már most szorgoskodik, egyedül abban áll, hogy titokteljes, minden esetre hetii- szerinti értelemben veendő szavai, ne vétessenek valami nyers, anyagi ’s külsőleges értelemben. Ugyanazért hozzátette : „A’ lélek az a’ mi életet ad; a’ test maga mit sem használ. Az igék, mell y eket én szólék hozzátok, lélek és élet“. Kétségkívül azt akarja vele mondani: Valljon, a’hús, mellyet kézzel foghatni, mit használna? Ne gondoljatok azért érzékileg tapintható húsra, minő a’ piarczon árultatik; hanem az Atyához fölment ember’ fia’ testére, kiben Istennek lelke és az embereket elevenítő ereje van. K’ testet fogom én nektek, mint ember’ fia adni, a’ halálnak zsákmányául esett emberi nemzetiség’ föltámasztása- ’s megelevenitésére. I ) .Ián. 6, 02.