A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 15. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1848)

Korunk nagy vallási kérdeseinek fejtegetései

208

és minden erkölcsi bátorságot és erényes küzdelmet megsemmisítő. Hisz’ ekkor mi sem következetesebb, mint azon elv: élvezd egyéni éltedet a’ szerint, a’ mint kedved tartja. Minden nélkülözés, minden önmegtagadás, mellynek hasznát azonnal nem látjuk, az elv szerint, kipótolhatlan veszteség.

’S most újólag azon kérdésre térünk vissza: halhatatlan-e az ember, azaz: tart-e személyes élete még testi halála után is? — Ha e’ kérdésre valóban kielégítő választ akarunk adni, úgy mindenek előtt azon előítéletet kell megczáfolnunk, mintha minden csak az o kér ők’ jelességétől függene, mellyeket e’ tárgyra nézve fölhozhatunk; ’s mintha a’ hallgató- vagy olvasónak nem is volna egyéb teendője, mint türelmesen elvárni, mint fogják őt ezen okok kényszeríteni, hogy halhatatlanságában higyjen. Nem, ha halhatatlanságunk felől valódi ’s eleven hithez akarunk jutni, mindenek előtt szükséges, hogy bennünket a’ halhatatlanságnak igaz vagy nem igaz volta határozottan érdekeljen. Mindaddig, mig testi életünk’ teljes élvezetének örvendünk, ’s erő- és kéjelemben bővelkedünk, mig kedves érzéki mámorban élünk, egyébről nem is aggódván: mindaddig képtelenek vagyunk halhatatlanságunkban valódilag hinni. Nem tudjuk elhinni, hogy meg fogunk halni; mi szükségünk van tehát egy továbblétezésrőli tanitmányra? Nem képzelhetjük, hogy majd minden olly egészen másként lesz, mint van jelenleg: mit törődnénk tehát a’ vigasztalással? Hogy tehát az örök életbeni igaz és őszinte hitet lehetőnek gondolhassuk, előbb szükséges, győ- zedelmet vennünk a’ könnyelműségen ’s a’ világ’ forgá- sábai teljes elmerültségen; szükséges, hogy a’ halál’ borzalmai élénk színekkel szemeink előtt lebegjenek. Csak akkor, azaz: miután bizonyos józanságra jutott, ’s a’ fenyegető örvény’ szélére van helyezve, csak akkor kérdezősködik komolyan az ember a’ halottak’ sorsa után; csak akkor képes szivét az e’ sors felőli tanitmány’ befogadására igazán föltárni.

Egyébiránt nem elegendő, hogy az ember csak pillanatnyira riasztassék föl világiasságából, ’s mintegy