A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 15. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1848)

Korunk nagy vallási kérdeseinek fejtegetései

205

nyáján oily jól érzik magukat hőn óhajtott nyugalmukban: mert hiszen, úgy mondják, ők nyugalomra mentek át, e’ sokat hányatott (azaz: szenvedélydulta) életből; és most boldog elragadtatásban lebegnek át a’ csillagok’ honába ; megszabadult szellemek most már szabadon kalandozik szét, a' teremtett világok’ végetlenében ; most ők egyesülve vannak azokkal, kiktől őket (mint állítják) a’ világ’ zsarnoksága és sziikkebliisége eltiltotta; most mentek minden csalódásoktól, mellyekkel itt alant önmagukat ámitgatták és kínozták ’stb. Nem fólséges-e mindez? Nem annyi-e ez, mint a’ halált megfosztani rettenetességétől? Mi kívánni való marad még hátra? Valóban semmi; ’s az érzelemdus hallgató, vagy az érzelgő olvasónő egészen el van ragadtatva a’ gyászbeszéd vagy regény által, mellyben mindezen gyönyörű szólásmódok foglaltatnak. Csak egy hibájok van, az tudnillik, hogy az egész beszédben egyetlen igaz szó sincs. Természetesen, nem volna rossz, ha a’ halált meg lehetne iszonyatosságától fosztani az által, hogy csontvázát csinos lepellel betakarjuk, ’s ha a’ sirt puha nyugágygyá lehetne, a’ ró- zsávali behintés által tenni. De mindez nem egyéb hiú gyermekjátéknál, mi csak azokat mulattathatja, kik az élet’ teljes virágzásában állnak ; ’s csak azokat vigasztalhatja, kiknek (mint a’ sírtól még távolesőknek) vigasztalásra úgy sincs szükségek ; de korán sem használhat, korán sem képes azokon segíteni, kik komolyan gondolkodnak amaz elhatározó nagy lépésről, vagy azt már- már megtenni is kényszerittetnek.

Mindama’ fölhozott szólásmódokban egyetlen igaz szó sincs; van ellenben sok félrevezető, sok vétkes, sőt istenkáromló. Bebizonyítom állításomat, és kérdem : valljon mi gyengítheti meg inkább erkölcsi komolyságunkat, mint ha a’halállal, sírral és halhatatlanságggal j átszani, ’s a’ helyett, hogy, mint atyáink tőnek, a’ négy végső dolgokra borzadva gondolnánk, egy, komolyságtól idegen , puha és elpuhitó képzelődés’ képeiben gyönyörködni taníttatunk? De tovább: ha csupán csak holtakká kell lennünk, hogy megdicsőülteknek hivattassunk; ha kimúlnunk kell csak, hogy az egek’ egébe repiilhes-