A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 15. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1848)
Korunk nagy vallási kérdeseinek fejtegetései
5 Az elsők halottak’, az utóbbiak pedig élők’ szentségeinek is neveztetnek; amazok’fő képviselője a’ kereszt- ség, ezeknek pedig az olt ári szentség. Továbbá, az emberi élet’ lényeges időpontjait, fejlődési szakait és szükségeit illetőleg először is a’ születés tűn szemeinkbe; azután a’ nyilvános életbe ’s ennek veszélyeibe való belépés, e’ veszélyekkeli küzdelem, a’ tökély felé intézett haladás, és végtére a’ túlvilágrai átmenet. Krisztus’ malasztjá- nak tehát, minthogy az embert mindezen állomásokon fölkarolja, ’s fejlődésének minden szakain át kiséri, mindenek előtt születését újjászületéssé alakítani, ’s őt a’ Krisztusbani nagykorúságra fölnevelni kell; szükséges továbbá, hogy kijelölje hivatását; a’ nehéz élettusára szükséges bátorságot, és erőt öntsön belé; hite- ’s jámborságának növekedését folytonosan elősegélje ; őt a’ netalán történendő erkölcsi félrelépésről Istenhez visszavezesse, ’s vele kibékítse ; végre pedig, hogy őt a’ közelgő halálveszélynél bátorítsa, ’s (ha a’ fontos és nehéz lépést már csakugyan meg kell tennie) a’ túlvilágrai átmenetre elkészítse, megszentelje. Ebből önkényt következik a’keresztség’, bérmálás’, oltári szentség’, penite nézi a tartás’, és utolsó kenet’ szentsége. Ez öt szentség nem egyéb, mint Krisztus’ megváltási, ’s megszentelési malasztjának bizonyos látható jelek alatti közíése, vonatkozólag az ember’ élete — ’s fejlődésének említett lényeges forduló pontjai — ’s szükségeire. Azt is mondhatni: miszerint ezen szentségek a’ malasztnak, a’ földi élet’ prismáján átmenő, ’s magát a’ megfelelő színekben megtörő, világossága. Isten’ láthatatlan malasztja, mint az imént említők, az ember’ egész életére gyarkorolja tisztitó ’s megszentelő hatását. De ezen malasztnem meriti ki mindazt, mit az ember földi léte alatt önmagának tisztitása- ’s megszentelése végett Isten’ kegyelmes halározatánál fogva nyert. Mialatt t. i. a’ malaszt lát háti a nul kiséri, egyszersmind a’ láthatlan malaszttal közremunkáló szülők, és papok is láthatólag gyámolitják. A’ szülők t. i. és a’ papok látható nemzői ’s képzői testi- ’s szellemi