A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései

39 re tett fiainat nyújtom nektek. ítéljetek tehát: lehet-e képzelni valamit az égben vagy a földön, mit tőletek megta­gadhattam volna ? Ha tehát, mondom, igy szól Isten az em­berhez, valami észellcni, kalandos s a józan emberi értelmet sértö-c Istennek ezen tette, ezen minden, az isteni tilalmak s fékezések fölötti panaszt tökéletesen megszégyenitö, meg­semmisítő beszéde s tette ? Sőt azt mondjuk ellenben: ezen tettel vége szakad minden okoskodásnak Istennek rendelései s utal felől, minden bíráskodásnak parancsai s tilalmai fölött, minden önemancipationak s önsegélyzésnek, melly a para­dicsomban kezdődik s minden évezredeken átszövödik. A hiten, hogy Isten saját egyszülöttét adta érettünk határtalan odaadá­sunk s alávetésünk alapul, mert most már tudjuk, hogy ö a tarlaléktalan s végetlen szeretet. Egy másik elmélkedés : az ember földi léte olly sok sanyargatásnak van alávetve. Ezcrek, sőt milliók birnak-e egyébbel nehány rongynál meztelenségük elfödésére, pisz­kos barlangoknál, a lágy és hőség elleni védelemre , durva, izetlen, sőt talán undorító eledelnél éhségek csillapittatására ? — S más ezcrek s milliók — íme teljes díszben virulnak ve­téseik, vidámon zöldéinek széleik s rétjeik, bőségteljesen állanak házaik; de zörögve hull a jégeső, ordítva dühöng a szélvész, perzselve fúj a dél szele, árkain túllép a kiáradt folyam, égetve s pusztítva rabol s gyilkol a vad háború, s csúszva seregenkint gyilkol az éhség s a döghalál. íme, sirba szállott a boldogok minden boldogsága , s messze földön ir­tózatos szemeket vetve maga körül, ül az Ínség s kétségbe­esés. S most kérdem az e fogalmat haladó nyomor alatt nyö­gő millióknak nem kell-e kételkedni, van-e Isten? léte­zik-e a csillagok fölött irgalmas szem ? Nem kell-e kér­deniük, valljon nem kormányozzák-e inkább a sötétség hatalmai a világot, a vér s irigység szellemei az ember sor­sát? — Azt gondolom, súlyos teher fekszik Adám nemzet­ségén , s mély sötétség födi sorsát. S ha Isten a levertek ezreit és millióit megakarja győz­ni , hogy ö azért mégis él, és mindemellett is az ir­galom és szeretet Istene, e meggyőződést, c vigasztaló bi­

Next

/
Thumbnails
Contents