A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Történeti visszapillantás remete sz. Pál szerzetére
274 Bécs-Ujhelyen emelt a paulinusok számára kolostort, 1470- ben pedig a sz. Péterről nevezett előbb benedekrendi apá- lurságot adta át nekik. E kolostorok azonban valamint az utóbb alapítottak is a magyarországi anyatartományhoz tartoztak. Nem létezett talán szerzetes társulat, mellynek Rómában telepe nem lett volna. Mint kiválólag a kath. egyház sarjadékai, mind élő közösségbe kívántak maradni a kath. élet kútforrásával, az örök várossal, mind a katholika egyház közös atyjának boldogító körében óhajtottak fönállani. Paulinus szerzetesek először az Üdvözítőnek szentelt kis egyházat bírtak a város falain kivül, honnan őket Y. Miklós pápa a sz. Istvánnak általa megnyitott temploma melletti kolostorba általvitte, egyszersmind élelmi forrásokat rendelvén számukra 1454-ben. E kolostort valamint egy másik sz. István magyar királyról nevezettet s sz. Péter templomához közel fekvőt, 123 évig lakták a magyar paulinusok, főnökeik parancsa szerint ide jővén, s koronkint visszatérvén hazájukba. Az utóbbi kolostorhoz nagy, Magyarországról - ide sereglett zarándokok számára rendelt s a paulinusok gondjára bízott kórház volt csatolva. Azonban midőn Magyarországon a szerencsétlen mohácsi csata után mindinkább lábrakapván az ozmán uralkodás, a szerzetesek száma igen megfogyott,s ezért újakat meg újakat Rómába küldeni nem lehetett, a római paulinusok száma igen megcsökkent. Miért is XIII. Gergely mindkét kolostort megszüntetvén, javait a német-magyar collegium alapjához csatolta a végből: hogy ott 12 magyar papnövendék neveltessék, kik közöl egy kettő mindig paulinus volt. 1669-ben I. Leopold közbenjárása által ismét helyet nyert a paulinus szerzet az örök városban, 3200 nagyobb részt a király erszényéből folyó római scudin Yanoviczi János által a Quirinálon épült, hajdan a cisterci- ekhez tartozó, sz. Pudentiáról nevezett kisded kolostort szerezvén meg, melly 1700-ben megnagyobbitatott. — E fényes időszaknak véget vete a mohácsi gyásznap. Már ezelőtt Ulászló s Lajos alatt szenvedett a szerzet a török berohanásai miatt veszteséget, de ezt még mindig gaz-