A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései

150 intézett életmódot, nem fogja-e az egyházat, s ennek gyógy­szereit, nem fogja-e az örök életet, mellyben mindenki ér­deme szerint jutalinaztatik, föltalálni ? V aj h a ennél ma­radna! Mert mit használ neki a sokféle birálgatás, saját ké­nye kedve szerinti alakítás és idomitás. — Ehhez ragaszkod­jék tehát, és nem tévesztendi el az örök életet. Sokan azon­ban, mint látszik, ebhez épen nem ragaszkodnak , sőt inkább elmellözik a kath. tant és annak komolyságát, midőn e vagy ama mellékes dologhoz ragaszkodnak. Azt gondolják t. i., hogy az által elpalástolják vagy épen igazolják hitetlenségü­ket és földiességöket, ha egyházukon ezt vagy amazt rostál­hatják. Hiába ! Azért soha meg nem szűnt egy remek székes egyház nagy és bámulatra méltó építészeti mű lenni, mivel külfalán különféle torzképek láthatók, vagy mivel hézagaiban a varjú sereg fészkel, vagy mivel a falán létező moh és rep- kény régiségét tanúsítja ? Láttuk, hogy a keresztény igazság az egyházban , azaz magában az apostoli tanításban, még pedig hibátlanul létezik, a mint ez kezdettől fogva minden időben egyhangú­lag hirdettetett, és igaznak tartatott. De már most hol ta­lálható föl ezen öszhangzó apostoli tanítás, és hogyan szól? — Erre felelem : föltalálható : 1. a sz. Írásban; az apostolok t. i. és tanítványok Urunk tanitmányát és cselekedeteit valamint élő szó , úgy itt ott irás által terjesztették; az igy irás által elterjedt, egy, vagy több községekhez — néha egyes személyekhez is — intézett apostoli tanitmányt, apostolinak tanúsították az átvevők, küzlöllék más községekkel is, és igy jutott az végre az összes egyház birtokába. Az összes egyház pedig megvizs­gálta az átvett apostolinak állított tant, valljon megegyez-e azon tanitmánynyal, mellyet ö kezdettől fogva hitt és hirde­tett , s e szerint bir-e valódiságának valamint k ü 1 s ö, úgy

Next

/
Thumbnails
Contents