A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései

TIZENHARMADIK FEJTEGETÉS. Az egyházról. 1. Az egyház alapításáról és elrende­zéséről. Láttuk, hogy és miként működött, és működik az idők végzetéig Istenfia a Szentlélek egyességében az ember meg­váltása , megszentelése és üdvözitése körül. De ho 1 talál­juk föl most a fiu és Szentlélek müvét, mellyhez járulván az ember azt fölkarolja, és igy a neki ké­szített megváltás, megszentelés és üdvösség részese lehessen. Azt feleljük: föltaláljuk azoknál, kiket az Istenfia a mi Urunk Üdvözítőnk Jézus Krisztus maga helyett küldött, kikre lehelvén mondá: „Vegyétek a Szentlelket, a mint engem küldött az Atya, úgy küldlek én ti­teket“; és ismét: „Menjetek az egész világba, és tanítsatok minden nemzeteket, és keresz­teljétek őket az Atyának,Fiúnak és Szent­lélek Isten nevében, és tanítsátok őket meg­tartani mindazokat, miket én parancsoltam nektek1)- Tehát föltalálható a szent a p o s t o 1 o k n á 1 és utódaik n á 1, mint kiknek e szerint hatalmot és erőt adott tanitm anyát folyvást a világnak hirdetni, az ö b ü n 11 ö r- lesztö,és megszentelő malasztját folyvást a hivök- *) *) Mát. 28, la. és 20.

Next

/
Thumbnails
Contents