A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
131 tusban ; semmit sem akarlak többé -- mint sajátot — mások fölött bírni ; lemondottak tulajdonukról s rangelsöségökröl, slb. a sz. írás bizonysága szerint örökségeiket s marháikat elosztották mindennek, a mint kinekkinek szüksége vala; állhatatosak voltak Isten dicsőítésében, és házankint a kenyeret megszegvén örvendezéssel, és együgyü szívvel magokhoz ve- vék étkeiket, és az egész nép előtt kedvesek voltak. *) Ezen tünemények nem lassankint, s mindinkább fokozatosan léptek életbe ; hanem a Szentlélek alászállásának szempillanatával itt voltak. És következőleg olly tünemények, mellyek az ember szelleme fölötti szellem, és pedig a lelket átalakító, megszentelő szellem létezését és működését olly hathatósan bizonyítják, hogy az embernek vagy e tünemények történeti igazságát kell tagadnia, vagy e szellem létezését s munkálását inegvallania. És valóban, hol találni az egész ó világban — a kereszténységet kivéve — olly győzelmet a nagyravágyás, önhaszonlesés, test és élet vágyai fölött, a millyen az apostolokon, és a jeruzsalemi első keresztény egyházban látható?! És ezen gyözedelem az emberektől eredne?! — Oh ezt nem test és vér, nem emberek vagy az idő, hanem Isten megszentelő lelke hozta létre. 4. A Szentlélek küldetése, s munkálása az emberi nem (a mint már a mondottakból kitűnik) helyreállitatásának müvében lényeges tényezőt képez. E közben közelebbről fogunk elmélkedni a Szentléleknek a világ megváltására és megszentelésére vonatkozó viszonyáról, mivel annál határozottabban , s erősben fogunk hinni benne, minél inkább belátjuk, hogy és mint képezi létezése s munkálása erkölcsi helyreállittatásunk tanitmányában s elrendezésében egy kiegészítő részét. Hogy azonban a kérdéses összefüggést közelebbről megfejthessük, mindenek előtt szükséges vísz- szatérnünk a fölebb (4 Fejt.) kifejtett elméletre az embernek az eredendő bűn által megbélyegzett természetéről. Az *) Ap. csel. 4, 32. 2 , 45. s köv. 9