A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
99 Jézusnak, ha az embert meg akarta szentelni, tenni kellé, az volt, hogy a valódi jót, mint teljes szeretete- s iparkodásának eszményét állította szelleme elébe. Már, tette-e ezt Krisztus ? — E fölött csak a kővetkezőt jegyzem meg : 0 Istent összehangzólag az ó szövetség tanitmányával mint az igazságosság Istenét tüntette elő, mint olly Istent, ki minden gonosz tettet gyűlöl, és igy szól : „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne orozz, ne szólj hamistanuságot, ne kívánd felebarátod feleségét, vagy jószágát.“ 1) S úgy tüntette elő Istent, mint a szentség Istenét, mint olly Istent, ki nem csak a gonosz tettet, hanem a legcsekélyebb roszat, a kezdődőt s még csak az érzelemben létezőt is kárhoztatja s igy szól : „Minden, ki atyafiára haragszik, köteles az Ítéletre, s ki kívánatosán nézi felebarátjának feleségét , megtörte a házasságot.“ !) S ű úgy tüntette elő Istent, mint a leghatártalanabb szeretet Istenét, mint olly Istent, ki a mennyet és földet szabad kegyességéből teremtette, számtalan lénynek életet s örömöt ad, s számtalan lényt halhatatlan üdvösséggel boldogít , sőt ki annyira szerette az emberiséget, hogy saját egyszülött fiát a kereszthalálra adná, hogy ama, vagyis : hogy egy hüte— len s szerencsétlenné lett faj visszaállitassék, s örök igazságnak büntető Ítéletétől megszabadittassék. S most azt mondjuk : létezik-e magasb valami, mire az ember tekinthetne, mint Isten? S ha ennél fogva az, mit az imént fölhoztunk, Krisztus által a világ elébe állított Isten eszméje, nincs-e akkor az embernek végeden példányképe a megszenle- lödésre? Tagadhatlan, van tudnillik előképe nemcsakmin- den tisztátalanság teljes elvetésének, hanem egyszersmind a legnagyobb, legtarlaléktalanabb s legszabadabb szeretetnek. S mit tanít Jézus Krisztus önmagáról? Emberré lett, s szolga alakjában járt köztünk; szünet nélkül munkálkodott, tanított s szerencsétleneket gyógyított köztünk, s e mükö>) Móz. 20, 13—17. 2) Mát. 5, 22. 28.
