Hepp, Johann : Keresztény egyháztörténet a magyar ifjuság számára (Pest, Trattner és Károlyi, 1847)
Első időszak. Krisztuss Jézustól nagy Konstantin első keresztény császárig 1-312
64 s mindig vidor kedélyű; meghalt 105 éves korában — (356 évben) holta után életmódja különféle tartományokban elterjedt. 13- Társadalmi szerkezete a keresztény egyháznak. Valamint elküldött engem az Atya, úgy küldlek én is benneteket. Ján. 20, 21. A Megváltó egy egyházat, vagyis olly társulatot alapított, mellyben elöljárók által tanítmánva fóntartassék, szüntelen hirdettessék, az isteni tisztelet ren- deztessék, a szentségek kiszolgáltassanak, és a hívek kormányoztassanak. Ezen elöljárók magas hivatalukat Krisztus meghagyásából teljesitik, mert valamint a megváltó Atyjától elküldetett, úgy küldötte ő is az apostolokat és ezek utódait, ük a néptől a Megváltó által különösen rendelt fólszentelés által elkülönöztettek, és „klerikusoknak“ neveztettek, a görög „kleros“ —sors, osztály—szótól, mivel az Isten és ennek sz. szolgálata jutott osztály-részökül. Az apostolok püspököket — felvigyázókat, főnököket — rendeltek mindenütt utódaiknak hivatalaik- és méltóságaikban. Ezeknek alávetve valának a közönséges fólszentelt papok — presbyterek áldozópa-