A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)

Lerinei sz. Vincze emléklapjai

57 zől is tartották némellyek. Azonban azt kell itt észreven­nünk: mikép ha ő maga nem is, a neve alatt kiadott köny­vek mégis nagy kisértésre vannak, mellyek sok sértő ká­romlással telvék, s nem mint másoké, hanem mint az övéi olvastatnak és kedveltetnek ; hogy habár a tévelygés fo­galmazásában nem vala is Origenes értelme, annak elhite- tésére mindazáltal Origenes tekintélye hathatósnak látszék.— XXIV. Ugyanaz megmutattatik Tertullian példájából. De épen igy vagyunk Tertulliannal is ; mert valamint amaz a görögöknél, úgy ez a latinoknál könnyen mind- annyiaink közt elsőnek tartathatik. Ugyanis ki volt ezen fér­fiúnál tanultabb ? ki volt az isteni s emberi dolgokban jár­tasabb ? ő t. i. az egész philosophiát, a philosophusok min­den felekezetét, a íelekezetek szerzőit s védelmezőit min­den tanítmányaikkal együtt, az egész törlénettant a többi tanulmányok minden változatosságával együtt bírta csodá­landó ész-tehetsége által. Elmével pedig olly mély- s nagy- gyal birt, hogy keveset telt föl magában kivívni, mit ki­vívni nem tudott volna. Továbbá, ki bírná eléggé magasz­talni beszédeit, mellyek ollyannyira telvék sürgető okokkal, hogy az embert akarata ellen is kényszerítik a velők meg­egyezésre ; mellyekben a hány szó, annyi velős mondás; a hány értelem, annyi győzelem? Tudják ezt: Marcion, Apel­les, Praxea, Hermogenes, a zsidók, pogányok, gnosti- kusok s a többiek, kiknek káromlásait számos és vastag kö­tetei által mint valamelly menykövek által lesújtotta. S még­is mindezek után ez is—mondom ezen Tertullian is — a kath. lútágazatokhoz, vagyis a közönséges és ő«i hithez kevesbbé hú, ékesebben szóló, mint szerencsés vala, később meg­változtatván véleményét végre azt eszközlé, mit sz. Hilar hitvalló ir róla valamelly helyen: »Későbbi hibája által — ugvnond — lerontá hiteles iratainak tekintélyét." És nagy kisérésül volt ő is az egyházban. De erről nem akarok töb­bet nondani. Csak azt említem még meg, miszerint ő Mózes parancsa ellenére az egyházban fölkelő Montanus

Next

/
Thumbnails
Contents