A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)

Az ál s a valódi reformatio

)9a kegyelmet, melly által képesek vagyunk Isten parancsait telje­síteni, és jámborul élni. A bűn által elgyöngített akaratunk ön­magától nem birt istenes életre vezetni, Jézus pedig mint főpap nekünk uj életerőt szerzett — a kegyelmet, melly által az em­ber jobbik része, mellyet a vé­tek elgyöngített és letartózta­tott, visszanyeri hatalmát. Most már lehetséges az embernek a törvényt is teljesíteni (a paran­csokat megtartani) úgy, hogy ez őt nem képes többé gyötörni és ijeszteni. Ez oknál fogva azt is mondhatni, hogy Jézus a tör­vényt megszüntette, a mennyi­ben t.i. megszerzé a kegyelmet, mellynek segedelmével amazt teljesíthetjük. Jézus királyház ország,melly­nek ő feje s ura, az egyház. E- zen országban mindnyájoknak egymással a legbensőbb köte­lékkel kell egybekapcsoltatni- ok, hogy mindnyájan egygyé legyenek, mint az Atya velem és én vele egy vagyok, hogy ők is bennünk egygyé legyenek. 0 Ezen egység nem kevesbbé a hitben és a szentségek fölvéte­lében , mint a Krisztus látható helyetteséhez, a római pápához I) I) Ján. 17, 21. Kalb. tan. tál sem vitethetik el. Az Isten egyedül Krisztus kedvéért mint egy takaróval födi el. Az em­ber belsőkép teljesen vétkes,de Isten őt igaznak tekinti, avagy mint Luther világosan mondja: az igazakban is sok bűn van, de meg nem büntettelik. Továbbá igy taníta Luther: Jézus nekünk nem adá a kegyelmet a törvény- teljesítésére, sem ez által a tör­vény alól minket föl nem men­tett, — nem — ő ezt egészen megszüntette, úgy, hogy a'ke- resztényeket legkeveshbé sem illeti. Ha tehát valaki Mózest tartaná szemeid elébe paran­csaival, és ezek megtartását sür­getné , mondd : Menj el a zsi­dókhoz Mózeseddel,én nem va­gyok zsidó. Ha Mózest egy pont­ban elfogadom, köteles leszek az egész törvényt megtartani, de egy pontocska sem kötelez bennünket Mózesből. Nemcsak az áldozatok törvényei, hanem az egész törvény töröltetett el. Luther hasonlólag mondja, hogy Jézus király, s hogy orszá­ga az egyház. De ezen egyház­ban semmi egység nincs: mert a hit dolgában nem létezik sem hatalom, sem birói hivatal, sem engedelmesség. Ennekokáért ezen ország is csak nevénél fog­Prot. tan.

Next

/
Thumbnails
Contents