A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)

Az ál s a valódi reformatio

Függelék. A batholifeusok és protestánsok közt létező ellentanok rövid átnézete. I. Az üdvösség alapítása. Az eredendő bünrőli tan. Kath. tan. Ádám vétke átörökült min­den emberre. A kegyelem álla­potából az emberek a vétkesség állapotába estek. Ezen velők született rósz erkölcsi tulajdon­ból származnak a többi vétkek, mint gyökérből az ágak. Az eredendő bűn által továb­bá elgyöngültek az embernek erői s tehetségei a mennyeiek megismerésére és a jónak telje­sítésére. Eszünk ollyannyira el­homályosodott , hogy Istent és az őt illető dolgokat nem va­gyunk képesek tisztán megis­merni. A pogányok mégis is­merhették volna Istent müvei­nek szemlélése által.1) Az aka­rat meggyöngítetett. A jónak akarása ugyan hatalmában volt, ProL lan. Ádám vétke átörökült min­den emberre. Ádám megeste óta az ember természetévé vált a vétek, és meg nem szűnik az­zá lenni, mig a test él: mert szükséges tudni, hogy testünk, meddig e földön él, természe­ténél fogva gonosz és vétkes. Az eredendő bűn által pedig elvesztő az ember erőit és tehet­ségeit a mennyeiek megismeré­sére, ugv, hogy a szellemi erők­nek még egy szikráját sem birja többé. Az ész egy született bo- hó, mellyel legkisebbet sem va­gyunk képesek megismerni. A szabad akaratról szóló tan pe­dig emberkoholta mese. Az embernek akarata t. i. Isten és a sálán közt közepeit áll, s ve­zettetni engedi magát mint aló. í) Rom. l, 20.

Next

/
Thumbnails
Contents