A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Az ál s a valódi reformatio
163 módon végzendő , lehetetlennek, vagy a lelki s- meret gyötrésének mondani. Mert tudva levő, hogy az anyaszentegyházban a bűnbánótól nem kívántatik egyéb, mint hogy a lelkismeret szorgalmas megvizsgálása után, és minekutána szive minden redőit kikutatta volna , bűneit, mellyekkel az Istent megbántotta , bevallja. A többi bűnök, mellvek szorgalmas vizsgálat mellett sem jutnak eszünkbe, általában véve benfoglaltatnak azon gyónásban. Ezekre nézve hiven mondjuk a látnokkal : elrejtett bűneimtől tisztíts meg Uram. Azonban maga a nehézsége ezen vizsgálatnak , és a félelem, mellyel a bűnöket megvalljuk, nagynak látszhatnék, ha azon számtalan s nagy hasznok és vígasztalások által meg nem kisebbítetnének , mellyekben a föloldozás által mindazok részesülnek, kik méltán járulnak e szentséghez. Mi végre az egyedül pap előtti titkos bünvallomást illeti, Semmi isteni parancs nem sürgeti, és emberi törvény sem rendeli azt egyenesen, hogy a titkon elkövetett vétkek nyilván megvallandók , ámbár Krisztus Urunk sem tiltotta, hogy valaki bűnei kiengesztelése- és magamegalázásául, vagy hogy másoknak példát adjon, és a megbotránkozotlhíveket építse, bűneit nyilván megvallhassa. Azért tehát, mivel a legszentebb s legrégibb atyák nagy egyetértéssel a titkos sz. gyónást, melly az anyaszentegyházban kezdettől fogva gyakoroltatott és most is gyakoroltatik, mindenkor ajánlották.—- minden üres rágalom nyíltan visszautasítalik, melly nem fél kimondani, hogy a gyónás ellenére van az isteni törvényeknek, és tiszta emberi találmány, melly a laterani zsinaton összesereglett atyáktól veszi eredetét. Mert az egyház a laterani zsinaton nem azt határozta, hogy a kér. hivek bűneiket meggyónni kötelesek , mert jól tudta, hogy ez isteni törvény által rendeltetett és parancsoltatott, hanem csak azt határozta : hogy minden keresztény, ki eszével élni kezd, esztendőn át legalább egyszer gyónni tartozzék. Azért tartatik meg az egyházban a lelkek legnagyobb javára azon üdvös szokás, mellynél fogva az olly alkalmas böjti sz. napokban mindenki meggyónik ; azon szokás, mely* 11*