A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Lerinei sz. Vincze emléklapjai
83 2) Ha asz. hagyományok elhanyagoltainak s megvettetnek, a sz. Írást nem lehet jól megérteni, sem igazságosan megmagyarázni , 'hanem az inkább álértelemre erőszakoltatni szokott. 3) Mindazok, kik a sz. írást önkényök szerint értelmezni bátorkodnak, azt akarják, miszerint inkább nekik mint Istennek adassék hitel. 4) Napnál világosabb, miszerint azon kér. felekezetek közt, mellyek megengedik, hogy ha minden egyes ember törvényes értelmezője a sz. Írásnak, s bírája a vallási hitágazatoknak, meg nem állhat a hit- és tanításbeli egyesség, mellyet Krisztus és az apostolok ajánlottak. 5) Világos szinte az is, miszerint ki Isten igéjét emberi elmével akarja megítélni, nem lehet bizonyos hitéről, annál kevesbbé halhat meg érte. Mert áldozhatja-e az okos ember találmányok- s csalóka költeményekért, vagy épen hazugságért életét ? 6) Nem kevesbbé bizonyos , minél ugyan alig van fáj- dalmasb valami, hogy a hitágazatok illy bizonytalansága, kiilönfélesége s ellenkezése mellett, nincs segély, melly által ennyi roszat enyhíteni vagy megszüntetni lehetne. Mert legyen az bármi, mit az illynemü önkényes sz. irás értelmezők hisznek, vagy nem hisznek, előítéleteiktől bármilly csodálatosak is azok semmiféle indok vagy tekintély által el nem mozdíthatók, azt hozván föl okul, miszerint jogukkal élnek, éreznek, vélekednek, Ítélnek; úgy hogy sem eretnekségről , sem Isten elleni káromlásról, sem islentagadás- ról nem vádoltathatnak s nem kárhoztathatnak : miután Spinoza- s Edelmannal azt felelték, miszerint a pantheismust, a tébolyodon elme eme szörnyetegét a sz. írásban lalálák föl. 7) Mennyire boldogabb ezeknél a kath. egyház állapota , melly azon örökre fölállított törvényt vallásosan megőrzi s megtartja, hogy az egyháznak átadott hittől sohase távozzék. Mi által történt, hogy annyi századok lefolyta alatt, ezernyi viszály közepette , mai napig rendíthetlen maradt az ősi hit igazságában s a hitágazatok egységében. S hogy ugyan e rendületlenségben maradand a világ végéig, az isteni Ígéreteknél fogva bizonyosak vagyunk. 6*