A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)

Az ész mérsékléséről a religio dolgában

52 kát, meltyek által az elme minden isteni dolgoknak bizonyos ismeretére jusson. Valljon tehát a többi em­berektől, kik illy szerencsés elmével nem bírnak, meg kell-e tagadni, vagy későbbre halasztani a religiot, s nem kell-e inkább őket az igaznak bivésére hit által vezérleni ? — Ha ezt állítjuk, akkor a tudatlanok s mi- veletlenek gondolván, hogy ok s bebizonyítás nélkül nem kell hinni, soha sem jutandnak az igaz religiohoz; mert a religionak némelly homályos és nehéz titkait soha sem fogják elegendőkép érteni. Végre hogy Ágos­tonnak egyéb okait elhallgassam, Krisztus maga sem vonta máskép magához az embereket; semmit előbb, semmit erősebben nem sürgetvén mint hogy neki hi- gyenek, holott pedig azok még nem voltak alkalma­sok az isteni titkok megértésére. S a kath. anyaszent- egyházban időnkig sem volt máskép, s a más cselek­vésmód veszedelmet, vagy legalább kevés gyümölcsöt hozna. „Ez a valódi gondoskodása a religionak.— mond sz. Ágoston a hivés haszn. irt könyv. 10. fej. — Ez pa- rancsoltatott istenileg. Ez hagyományoztatok át boldo­gult őseinktől. Ez egészen korunkig megtartatott. Ezt megzavarni, vagy fölforgatni akarni annyi, mint az igaz religiora szentségtörő utat keresni ; mit a kik tesz­nek , ha bár megengedtessék is nekik, mit akarnak, mégis hova igyekeznek el nem juthatnak. Áz illyenek ugyanis bátor kitűnjenek elméjök által, mégis ha csak az Isten nincs velők, földön csúsznak ; velők van pedig ak­kor , ha az emberi társaságnak gondja van az Istenhez tartozókra, melly lépcsőnél semmi erősebb nem található az égbe.“ De mind ezek nem elegendők az olvasók kétke- désit megszüntetni. Pherepon védvei még meg nem döntetvék , hibája még nem födöztetett föl. Midőn hallja az olvasó : hogy a régi keresztények és Ágoston azt kí­vánták, hogy az igaz religiot keresők előbb ok nélkül higyenek, s úgy készítsenek magoknak utat a religio tit­kainak is megértésére, ne vélje egyszersmind, mintha

Next

/
Thumbnails
Contents