A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
Gondolatok a christianismusról
215 veinkre ismét enyhítő balzsamot önteni , bennünket ápolni, és minmagunkkal kiengesztelni. Tévelygéseink, hibáink, szenvedélyeink és vétkes tetteink nyomor-helyzetbe hozának bennünket ; a religio emelhet csak és akar is ki emelni e súlyos állapotból. így tehát a reli- giora tolt komorságnak minmagunk vagyunk okai, min- magunkban rejlenek ezek, és midőn azt mondjuk, hogy a religio komor, neki rójuk föl azt, mi nekünk és egyedül nekünk tulajdonítható vétkük — XVI. Szerettem fiatal koromban a magányos sétányokat, kerestem a kies tájékokat; tetszettek azok szemeimnek, képzelgésim- és szivemnek; kedves ősz- hangzásban találtam azokat vidor és szende képzelmim- mel. Ha keresztet pillanték meg ekkor, melly a hegyek ormain vagy az út mellett díszelge, — elfordítana tőle szemeim; miért is, mondám, e szomort gerjesztő kinzó- eszkösz olly kies tájékon, mellyet maga a teremtő is olly széppé alkota? ... Bizonyos ellenszenvi érzelem tá- mada keblemben. — Egészen más belmozgalmat gerjesztő bennem a megváltás dicső jele, midőn a tengerpartról pillantám meg a világító-torony mellett óriási magasságban fölemelkedő keresztet. Oh ! — kiálték föl magamban,.. a sziklák magasán, a viharoknak közepette, milly díszesen áll ott a remény-jel. A tenger hullámai ellen küzdvén a hajósok, megpillantják azt mesz- sziről, s hozzá fölfohászkodnak, mig kedves övéik az üdv-jelt átkarolva a biztos parttól hangoztatják vissza a jajveszéklők ima-szózatit. Midőn bájló tájaimat viszonlá- tám, fölujultak lelkemben a viharok emlékei. Kies e tájék, mondám magamban, de valljon kik ezt lakják, nem nyomalnak-e ollykor ollykor a kínos fájdalom s rémülés érzete által? Melly földi helyzetünk ment ugyanis a viharoktól? Váltásunk dicső szent jele, legyen áldott a kéz, melly téged szerte fölállít, hol csak megfordul a nyomorult ! XVII. A legjelesb bölcsészeti iskola, — melly még az elfajult Rómában is nagy lelkeket képeze, — a stoiku-