A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)

A kath. egyház és proselytismusa

99 Napjainkban számosak a meghasonlások ; sok kér. fele­kezet létezik , mellyek közül csak egy bírhatja az egész igazságot, a többinek pedig tévelygésben kell vakos- kodnia. Már most mellyik részen vannak a tévtanok és mellyiken az igazak ? Hogy ha ezen szentirási idézetben nem is találnék az elhatározó feleletet: Júdás apostol minden kétkedést eloszlat, midőn mondja : „Ti pedig sze- relmesim megemlékezzetek az igékről mellyek eleve meg­mondattak nektek, hogy az utolsó időkben csúfolok jő- nek kívánságuk szerint járván istentelenségökben :„ezek, a kik magokat elszakasztják, testiek, leikök nem lévén. Ti pedig szerelmesim fölépítvén magatokat szentséges hitetökre.“ Kik tehát a gúnyolok, kik a tévtanítók? Azok, mond az apostol, kik magokat elszakasztják : a megha- sonlás és felekezet alapítói tehát; de a többiek a „meg­próbáltalak“ kik a legszentségesb hit birtokában van­nak, s erre erősen építniök kell. Sz. János apostol is megjegyzé, hogy az igazságtalanság, a tévely azok ré­szén van, „kik elpártolnak.“ „Közülünk mentek ki, de nem közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, álta­lán fogva megmaradtak volna velünk, de hogy meg­jelentessenek, hogy nem mindnyájan közülünk valók“ '). Most alkalmazzuk ezt s kérdezzük : ki pártolt el ? A kath. egyház szakadt-e el a protestantismustól, vagy ez attól? A törzs törik-e el az ágtól, vagy megfordítva? Vilá­gos, mikép a protestantismes lépett ki a kath. egyház ke­beléből elszakadása következtében,mellynek létrehozója Luther volt. Nem is tagadják a protestánsok, bogy a protestantismes valóban szakadás következménye. Már most ki a hibás, és ki részén áll a tévely? Az apostolok fölebbi nyilatkozatánál fogva nem is szükséges a külön­böző vallásfelekezetek tanítmányának hamisságát bebi- zonyílnunk ; elég — hogy ők szakadtak-el ; egyedül az elpártolás által bebizonyítják, hogy ők vannak tévelyben. De talán „később“ engedtetik meg az egyháztóli elpár­i) János I. lev. 2, 19. 7*

Next

/
Thumbnails
Contents