A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
A primatusról
278 elkészítenék az isteni tanítmány befogadására, s fogékonyakká tennék azok szíveit, kikhez ő jövendő vala. Hogy aztán Krisztus követőinek száma nőttön nőtt: erről bizonyságot tesznek még ellenei a farizaeusok is „ime az egész világ utána megy.“ E nem is csuda. Mert valami fónséges az erény, és bűbájos hatással biró a szívre, még a megromlottra is. Ennek is szükségkép meg kell hajolnia a jó előtt, és szükségkép éreznie s magában megvallania: hogy a mi jó, jó. — Csakhogy az elfogultság, szenvedély, bűnszerelem a jó megkarolásától s annak gyakorlatától tova ragadják a gyarló embert. — Jézus pedig kiálla hirdetendő üdvös tanítmányát, s őt a hallgató nagy tömeg bámulattal hallgatá ; mert szól vala nagy lelkesedéssel. A közjóért lángoló érzése, az igazról győző elvei, Isten és ember iránti égő szeretete, feddhetlen élete bámulatra ragadák tanszomjas keblű hallgatóit; s azoknak nagy része elég lelkülettel bírt elfogadni a tanítást, mert a meg nem romlott szív sejtett abban valami jót, valami üdvöst. S ez elősejtelem jelölé ki Krisztus korszakát „minden mások fölöttinek, öröklétűnek.“így majd a pusztában, hová őt a nagy sokaság követé, majd a nagy és dicső templom öblös üregében ömledezék az igazság és szeretet szelíd nyelve: mig a viszhangok gerjedező szívekből hullámzának, s a zajgó nép öröm-szava majd „király-majd főpapnak“ üdvözlé az Isten-szónokot. így maga Jézus három évig hirdeté az Isten igéjét, s terjesztő országát. Mindezek ugyan csak alapvonásai valának azon nagyszerű roppant épületnek, mellyet az apostolok mesterök mennybe menetele, a Szentléleknek pedig eljövetele után fölépítendők valának, s föl is építőnek. Ők, kik a legfönségesb eszméért, a világ üdvéért fólhevűlve, szent magasztos lelkesedésökben az élet örömeiről lemondának, s befuták az ismert világ nagyobb részét, — mint tudvák azoknál, kik előtt az apostolok csel. és level, nem ismeretlenek — csak véres nyomaikat s a népek szivében elhintett igemagvakat hagyva maguk után : mellyekből fejledezének a leg-