Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Miatyánk

327 elterülő síkon összesereglettenek , sokáig tanakodván: mi néven szólítanák Istent? Fölkel egy magas férfiú, mint látszék a pogány hajdan képviselője, s csöndre intvén monda Jupiternek nevezzük Istenünket? „Nem“! harsoga mindenünnen „hallók mi már en­nek cselekedeteit, s minden jobb ideg megrázkódott ben­nünk; nem, ő ki maga is gyarló teremtmény, gonosz czimboráival, — az irigység, ármány, jogtapodás , vér­szomjazó boszú, förtelmes bujaság, fekete angyalival — mint megannyi ezer átokkal árasztotta el a világot: ő istenünk legyen ? nem! lia voltak olly boldogtalanok, kik illy agyrémtől elámítva, ezer tévszörnyetegtől kinoz- tatva és százezer bűn undokságaiba keveredvén az egy igaz élő Istent feledve, őt czimboráival együtt isteneik gyanánt imádták, s undok példáik nyomain elbarmoso- dának: el annyira, hogy a mennyire lealjasodott nálok az isteneszme: olly arányban aljasodott le bennök az embereszme; — ha voltak illy boldogtalanok; vagy ha vannak olly gyalázatosak, kik azt ismét életre akarnák támasztani, ha vannak — úgy távozzanak messze tő­lünk ; nekünk illy isten nem kell; sem e szép természet teremtőjét, saját teremtőnket és urunkat e néven nevez­ni nem fogjuk.“ — És főikéi egy másik, ki Judaeából jött vala , és szól: „nevezzük Istenünket Jehovának“. — Helyes, fölséges, mondák sokan, szép e nevezet; volt, van, lesz minden­koron! De mások fölkelvén közbe vágnak: „Szép, igen is szép s fölséges; de nagyon is fölséges. Barátink, ha e néven hívandjuk Istenünket, mi soha máskép mint re­megve és félelemmel nem közelítendünk zsámolyához“. És: „ne nevezzük igy“ lön a közmegegyezés. Főikéi egy harmadik, s Mekka felé mutatva: „Ba­rátim ! monda, ott az én hazámban Alláhnak mondják Istent“. S kik előbb szólották, most ismét fölszólalván mon­dának : „A mi az előbbi nevezetről áll, áll emerről is;

Next

/
Thumbnails
Contents