Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Abeilard s a tanjai által okozott theol. s polit. mozgalmak

I

,,\'e gondolkodjatok, mint vagy mit szóljatok, mert megadatik nektek azon órában, mit szóljatok“; és ezen mondás szerint: „Az Ur az én segítőm, kitől féljek ? (Ps. 117, 0.)

Ezen fegyverekkel, mond egy istenes évkönyviró, mint egy új Dávid indult a harcztérre, Abeilard, eme az emberi tudomány nehéz fegyverzetével fölruházott,' s az iskolai védvek ijesztő készületével terhelt második Góliát ellen *).

A két bajvívó egyszerre jelent meg a fényes gyülekezet előtt, mindenek tekintetei most rajtok pontosaitok össze. Elővonatnak az iratok, s a vád főpontjai elő- soroltatnak; néma csendben várák, mikép fogja magát Abeilard kimenteni, s mikép védendi tanitmányait. De óh pirulás és zavar! beszélni akar, s elakad szava; és megpillantja Bernárdot, s zavarodásban marad. A sz. férfiú nem akará használni ezen alkalmat; és földre sújtani az ellenest, ki már úgy is le vala győzve; hanem megelégedvén Abeilard irataiban a szembetűnőbb hibák kijelölésével, szabad választást engede neki: vagy lemondani rólok, vagy azokat védelmezni. De a rationg- lista bölcsész néma maradt. Végre fölkiáltván, hogy a pápára hivatkozik a zsinatot odahagyja.

E váratlan kimenet a kedélyeket mély csodálkozással tülté el. ügy látszék, mintha maga az Isten itélő- széke mondotta volna tollába a zsinatnak a határozatot. Azért nem tekintve Abeilard Rómábai hivatkozását , elítélése egy lélekkel kimondaték. „Latiam , igy kiálta föl sz. Bernárd Dáviddal, láttam az istentelent, hogy föl- magasztullutott és fölemeltetett, mint a Libanus czédru- sai, elmenék mellette, es ime nem vala többé“. Egyébiránt e fényes diadal az alázatos elairvauxi szerzetest nem csak kevéllyé nem tette, sőt inkább az emberi élet nyomorúságai fölött mély panaszokat sajtola ki belőle, és egy a pápához irt levelében , mellyet bár egészen

113

’) Vit. S. B. p. 582. n. 4, in Mab. Munt-, V. köt.

8