Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)

Az arianusok' története (sz. Athanasius után)

28 Ez azon levél ; ’s összeesküvésökről ki lenne nálánál hitelesebb tanú, ki azt irta mit látott. Midőn tehát az eusebianusok eretnekségük’ erejét megtörve látnák, Athanasius ellen Romába, meg Constan­tius ’s Constans császárokhoz leveleket küldenek. De mi­nekutána Athanasius’ követei Írásaik’ hamisságát bebizo- nyiták, legnagyobb szégyenükre a’ császároktól visszauta­sitattak. Julius római püspök pedig úgy nyilatkozott leve­lében , hogy az egyházi zsinat oda gyűljön össze, hova mi akarnék; hol mind saját vádjaik’igazságát bebizonyítanák, mind az ellenük fülhozottakat szétoszlatnák. — Ugyanezt kérték az általok küldött áldozópapok is, minekutána ha­misságuk nyilvánosságra került. — így állván a’ dolog, midőn ezen mindenben gyanús emberek látnák, hogy az egyházi Ítéletben semmikép sem győzhetnek, magok men­nek Constantiushoz, ki előtt is, mint eretnekségük’ párt­fogója előtt kiöntik sírás- ’s fohászaikat: szánd meg — mondják — az eretnekséget, látod mindnyájan elpártoltak tőlünk ’s milly kevesen maradtunk; rajta tehát, kezdd el az üldözést, mert különben ezen kevesektől is elhagyatunk, és elhagyatva maradunk ; mert azokat, kiket mi — a’püs­pökök’ eliizetése után — erővel pártunkra vontunk, ezek a’ számkivetésből visszatérvén arra bírták : hogy ellenünk érezzenek. írj tehát levelet mindegyik ellen, és Philagriust Aegyptus’ kormányzóját is küldd el ki mint tapasztalásból tudjuk, mivel legnagyobb hitehagyott, legnagyobb üldöző. Gergelyt pedig tedd alexandriai püspöknek, ki csakugyan alkalmatos ember eretnekségünk’ megerősítésére. Leveleket ír tehát Constantius, megkezdi az üldözést, elküldi Arzacius nevű herélttel Philagriust; ’s végre meg­indítja fegyveres kézzel Gergelyt is, ’s a’ fölebb említet­tekhez hasonló dolgok vitetnek végbe ; mert ők az üssze- csöditett csordások- juhászok- piaczon ácsorgók- ’s csinta­lan ifjakból álló kardokkal ’s dorongokkal fölfegyverkezett sereggel Cyrinus nevii szentegyházba berohannak, hol má­sokat megölnek, másokat összetaposnak, másokat mar- czangoltan börtönbe löknek vagy száműznek; az asszonyo­

Next

/
Thumbnails
Contents