Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)

Fölvilágosodás- és művelődési törekvények a' középkorban (Kath. Stimmen)

153 ben áll-e. Állítsunk példa gyanánt az öszvességnek helyébe egyént. Tegyük, valaki jó mathematicus, alapos bölcselő ’s egyszersmind sok ismerettel bir a’ történet- és régiség- tudományban ; religioi tekintetben istentagadói elvei van­nak ’s gyakorolja is azokat, a’ hol csak lehet, a’ moral’ tanjait gúnyolva megvetvén. Szabad-e, lehet-e helyesen állítani, hogy az illyen igazán fölvilágosodott, és fia a’ vi­lágosságnak? Ki fogja tagadhatni, hogy az együgyii föld­művest, ki a’ hivatására szükséges ismeretekkel el van lát­va, ’s használja is azokat, a’ mellett pedig vallásos bittől áthatva, jámbor keresztény életre törekszik, nemcsak több­re kell böcsülni, hanem fölvilágosodottnak is kell tartani? ’S ez az, mire a’ középkorban akadunk; senki sem fogja tagadni, mikép a’ tudományok’ ápolása által az élet szebbül, sőt böcse növekszik is ; hogy az isméretek’ terje­dése által, melly belőle származik, az emberiségre legna­gyobb jótétemények háromlanak: mindazáltal meg kell val­lani azt is, hogy a’legteijedelmesb tudomány is értéktelen, sőt veszélyessé válhatik, ha gyakorlati religioval nem pá­rosul, ’s hogy annálfogva a’legjobb fölvilágosodás erényes, ’s erkölcsileg tökéletes élet ; és megengedvén hogy az evan­gélium a’ világosság, melly a’ homályt földeríti : ama’ kor dicsekedhetik leginkább vele, mellyben leginkább tiint ki az emberek’ tetteiből ’s cselekvényeiből a’ keresztény gon- golkozás. Hlyen volt a’ XIII meg XIV század, az úgy ne­vezett sötét századok. Ezen időszak az, mellyben a’jám­borság’ ’s magát föláldozó felebaráti szeretetnek annyi rend­kívüli tüneményei mutatkoznak. Bámuljunk a’ minden ran­gú ’s nemű személyek’ sokaságán, kik valóban szent éle­tük által a’ keresztény erény’ becsiilőit tisztelettel töltik el magok iránt. — Hogy az emberi méltóság’ legmagasb tetőpontjánál kezdjük, csak franczia királyt IX Lajost em­lítjük, ki a’ trónon is tökéletes keresztény’ képét tudta vi­selni, a’ mivé őt jámbor anyja castiliaí Maria képezte olly szerencsésen, ’s kit méltán ékesített derék neje a’ provin- cie-i Margit, utána pedig sz. Ferdinándot, kinek fején a’ castiliaí ’s leoni koronák valónak egyiilve. Szent Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents