Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)

Fölvilágosodás- és művelődési törekvények a' középkorban (Kath. Stimmen)

145 inukról. Semmi sem történik egyszerre, és a’ természet­nek Isten megalapította rendjében nincs ugrás. Esztelen az, ki tavasz-utóban óhajt őszkor érő gyümölcsöt, II. Szem előtt tartva, mikép a’közönséges fölvilágosodás a’ kereszténységre tért európai népek közt általában csak fokonként, és — mint ez már a’ dolog’ természetéből is kö­vetkezik — csak lassan terjedhetett el: ne feledjük azt se , miszerint ezen nehéz és fontos ügy később a’ sajtó’ föl­találása által végtelenül könnyebbült. *) A’ tudományok- ’s művelődésnek terjedésére nézve eme’ legfontosabb talál­mány előbb a’ nevelő és művelő korunk előtt isméretlen száz akadályokkal vala kénytelen megküzdeni, ’s ezer segéd­eszközt nélkülözni, mellyek most könnyen használhatók. Most a’ középszerű fej is képes könyvet kiadni, és a’ kö­zönséges ember is csekély költséggel szerezhet egy kis házi könyvtárt; a’ sajtó’ föltalálása előtt pedig ép’ olly nehéz’ volt valamelly irományt közre bocsátani, mint költséges könyvet szerezni. A’ haladás tehát lassú lehetett, mivel az új gondolatok és eszmék többnyire csak szóval közöltet­tek, és azért soká csak néhányak’ birtokában lehettek, míg lassanként terjedtek messzebbre. Annakokáért cse­kély eszmélkedést mutat az, ki a’ középkortól — mivel irodalmi szüleményekkel, miként a’jelenkor, pompát nem iizhete, — eltagadja a’ törekvést is a’ szellemi mivellségre, mert az akkori kéziratok’ egész könyvtárai bizonyítják, hogy e’ tekintetben sem volt munkátlanság. Teljességgel alaptalan pedig és a’ történettel homlok-egyenest ellenke­ző állítás: miszerint az egyházi és világi hatóságok a'nép’ *) Nem mulasztottakéi a protestánsok a’könyvnyomtatás’nagy hatásait, mellynek föltalálása körülbelül csak negyven évvel előzte meg a’ reformatiot, ravaszságból egyedül ennek tulaj­donítani, hogy így azt a’ fölvilágosodás’ és műveltség’ elő­mozdításának dics-ragyogványával környezzék. Munk, IX. köt. 10

Next

/
Thumbnails
Contents