Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Első Rész. Fordítások

33 nek hite fölnem hatalmazza az embert a’ másik iránti egykedvűségre, (indifference) és azok iránt, bűnnélküli áthágásuk’ ürügye alatt semmi érdekkel sem viseltetni, annyi, mint a’ kinyilatkoztatás ellen garázdálkodni, melly- nek minden részei érdemesek tisztel étűnkre, és kódolá­sunkra. Nézzük az emberi társaságok’ elrendelését ; alap­törvényeket , mellyek alkotmányát, és különös szabályo­kat, mellyek polgári törvénykönyvét alakítják, fogtok bennek találni. Az, ki az ország’ alapját akarná megrázni, . sokkal bünösb lenne annál, ki csak egyes szabályozó tör­vényt hágna-át ; mindazáltal soha sincs megengedve bár- milly törvény’ sertése, só't minden áthágása méltán gátol- tatik-meg, és ezen szigorú vigyázat nélkül az engedetlen- , ség’ —* és ellenkezésnek szelleme érezhetlenűl széledne-el, ’s a’ társaság’ épületét minden oldalról körülásva halom­ra döntené. Úgy van a’ keresztény társasággal is; vannak első rendű hitfői, mint azok, mellyek az Apostolok’hit­vallásában neveztetnek; ’s vannak hitfői, mellyek az igaz­ságra nézve kevésbé lényegesek, de mint az utósók, úgy az elsőkre nézve is a’ szív’, és ész’ egészleni hódolását. ki- vánja, csak az egyiknek megvetése szemeiben eretnekség, ’s az egyik pont elleni lázadás, több mások elleni láza­dásra vezet, melly ha azonnal nem korlátoztatnék, a’ ke­reszténység darabokra szaggatódnék, és a’ helyett, hogy az Anyaszentegyház egysége állal szépségben ragyogna, csak azon magába meghasonlott országot képezné, mellyről az evangeliom tesz említést, és nem volna más mint egyenetlen, és különös részek’ csodás torlata. Egység a’ hitben, egység a’ kormányban, ez az Anyaszentegyház’ charactere ; és így mind azt, mi közönségétől elszakasz- tatott, mind azt, ki tanítását nem vallja, mint az igaz­ságnak, és üdvösségnek általános útján kívül lenni tekin­ti. Ez az általános elv. Azonban e’ mellett vannak közön­ségesen elismert elvek, mellyek után az előbheniek ér­telmét, és kiter jedését kell tudnunk módosítani. 3

Next

/
Thumbnails
Contents