Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

221

’s ezután mind jobban sürűdik a’ sötétség — éjszaka van ! Nem elevenen emlékeztetik-e ezek élete’ estvéjére ’s ama hosszas éjjelre, mellyben a’ halálos álmot kell kialudnia! mellyből az örök élet’ reggele költi—föl ! De az egymás után következő éjszakák bölcseségre is tanítják. Mikor lehet világosabban az Isten’ nagyságát, mikor van nagyobb szükségünk ugyan az ő jóságát megismerni, mint éjjel? a’ megszámlálhatatlan égi testek, mellyek a’ tiszta égen csak puszta szemekkel-is láttatnak, melly vég- hetetlennek kiáltják a’ Teremtőt, melly kicsinynek az embert ! A’ zsoltár iró-is. a) „Mikor látom, úgymond, egeidet, kezeid’ csinálmányit, a’ holdat, és csillagokat, mellyeket készitél, így szólok : micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy meglátogatod őt? Melly nagy vigasztálására van, Isten jóságában remélleni; ugyanakkor tapasztalhatja, bezáródván szemeivel együtt minden érzései, az éjszakai veszedelmek ellen magát nem oltalmazhatja, ’s egyedül a’ gondviselés oltalmába ajánlva, mehet bízvást a’ nyugalomra. — Elhallgatom, mennyi szép , és hasznos igazságokat tanulhat a’ magános gondolkodó, az idő különbféle járásából, az esztendő részeinek változásából, szélvészekből, égiháborúkból, a’ sokféle formájú, nagyságú, ’s illatú növényekből, mellyeket a’tavasz kifejt, a’nyár megérlel, az ősz megfoszt leveleitől! hol vágynak azok a’ városi örömek, mellyek ezeket nem hogy fölülmúlnák, hanem csak megmérkőzhetnének velek ? — Bátran kimondom én is, hogy alig találkozik író, ki a’ magány’ hasznait nem magasztalná, ki olvasóit a’ madarak’ énekével , a’ leveles ágok’ gyenge suttogásával, a’ patakok’ csörgedezésével nem mulattatná, alig volt fölemelkedett lelkű, jeles • tehetségű, nagy tettekről nevezetes ember, ki a’ magányban szerzett bölcseségének nehány emlékeit nem hagyta volna! — Ha már Istenről elmélkedni 8 Zsolt. 1 y.

/

O