Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

200

írért becsét előadni törekedni, méltó tárgy a’ gondolkodónak ! Ezt nem kimeríteni, hanem a’ dolog’ bősége miatt csak némellyeket róla mondani, ennek ellenségeit vele megbékéltetni lesz czélom kezdett Írásomban.

I.

Legelsőben is szükséges meghatároznom, mit lehet, vagy mit kell a’ magány’ neve alatt érteni. Magánosság ollyan helyeztetése a’ léleknek, mellyben saját képzeleteinek adhatja magat. Magánosok vagyunk tehát egy, másoktól elszakasztott mély csendességben, sőt még akkor is, ha csak gondolatinkkal tudunk a’ minket körülvevő dolgoktól úgy különválni, hogy azok köztt lenni magunkat elfelejtjük. Egy gondolkodó fej magánosán tud lenni a’ legnagyobb asztaloknál is. Valamelly nagy társaságban is lehetünk úgy magunkba vonúlva, szintúgy magánosait, mint egy remete az ő barlangjában. Lehet valaki magánosán a’legnagyobb embercsoport között szintúgy, mint egy kis falu’ halotti csendességében ; Párizsban lígy, mint Thebaisz’ homokos pusztáin. Magánosán van a’ szerzetes az ő czellájában, a’ tudós tanuló szobájában, valamint az is, ki hosszabb vagy rüvidebb időre eltávozik a’ lármák ’zajától ; honnét könnyű kivenni : hogy e’ név alatt épen nem értünk csak a’ világ’ közönséges élettőli megválást, ’s igazi remetéskedést.

II.

A’ már így értett magánosságot a’ társasággal együtt járó körülmények teszik mindegyikünkre nézve szükségessé. Csak úgy állhat-fön a’ társaság, ha ennek polgárai, mint egyes részek az egésznek föntartására egyesült erővel munkálódnak; mint a’ mesterség’ müvei is csak addig használhatók, még a’ művészek azokban a’föltett czélra szolgálnak, az emberi test' is addig ép, míg