Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

175

vidékről y inellyben Örvendett legelőször mint gyermek, a’ napfénynek határaiban nevelkedett, tájékának kellemeivel vidult, áldásaival gazdagodott, mert alig van a’ föld’ lakható részei köztt olly szerencsétlen szeglet, mellyben olly mostoha lett volna a’ természet, hogy ha mindjárt buján nem pazérlotta is rá az áldást» csak szűk marokkal is ne hintett volna sanyaruságai közé kis könyebbséget is! vagy ha egyéb tekintet nem volna is csak azért, mert hazája, kedves lehetne előtte, ’s nem kellene a’ természet’ szavára úgy meg siketűlni, hogy ne hallja ennek maradásra nógató intését, ’s mint egy nyájasan szerető anyának még a’ hálaadatlan gyermek’távozás án is megindult sopánkodásait’s utána bocsátott sűrű sóhajtásait! Becsesb a’ jó gyermek előtt szülőinek bár szegény rendű alacsony hajléka is, mint másoknak gazdagon épült fényes palotájok a’ tisztelet és szeretet miatt, melylyel a’legelső'földi jótévőink iránt viseltetni int bennünket maga a’ természet. Becsesb a’ hív polgár előtt bár mint megvetett hazája is, mint más gyönyörködtetőbb fekvésű szelídebb éghajlatú kincsekkel, és a’ termékenység’ ajándékival bővelkedő földék, ’s hogy kedvesebb legyen, ezt cselekszi egy belső természeti ösztön. Legszorosabbak ’s legerősebbek azok a’ kötelek, mellyekkel a’ természet bennünket honunkhoz, szülőinkhez ’s egyéb kedves tárgyakhoz köt, ’s legborzasztóbb az az óra, melly ezektől akárkit is elsza- kaszt. Vérzik a’ szív, könnyez a’ szem, megháborodik az ész, ’s a’ földagadt fájdalom’ indulatját a’ lélek mérsékelni elégtelen, mikor olly szeretett tárgyaktól megválni kényszerit a’ halálos óránál mérgesebben gyilkoló pillantat. Még a’ nagy lélek is meghökken, mint egy mennykőtől csapva illy gyászos esetre, hogy az ércz-kemény szivet is meglágyítja az indulatok’ királynéjának, a’ szeretetnek tüze, a’ szemekből akkor kicsordult könnyek bizonyítják. Emberi termeszetünknek kizárólag sajátja, gyönge érzésünknek pedig legszebb, legtisztább tanúja könnyhul-