Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

föl)

Pieria (Arisztid. Anyja.) „Hiába titkolod előttem sorsodat, sokkal előre láttam én azt, ’s örülök hogy Attika’ polgárai méltónak ítéltek erre. — Hetven nyolcz esztendők gyöngítették el szemeimet, de azon vidám méltóságból melylyel száműzettetésed’ szenveded látom, hogy ezen kebelben erős lelküséget, ’s honszeretetet szoptál. Légy szerencsés, légy — Pieriának íija 1“

Némán karolta át a’ nagy lelkű anyát, csókolta az elváláson könnyező feleséget, kezét nyujtá megháboro- rodott testvérének , atyai szivéhez szorító siránkozó gyermekeit, ’s eltávozott barátival együtt a’ szomorú néző helyről. A’ kikötő helyből még egyszer visszatekintett a’ városra, megilletődve nézett föl a’ halhatatlanok’ lakhelyére, ’s kezeit fölemelve mondá : „Oltalmazzátok Athénét mennyei hatalmasságok, hogy Attika’ polgárinak ne legyen okuk rólaiy emlékezni!“ — Forróan ajánlotta barátinak a’ hazát, ’s kikapván magát karjaik közül, a’ hajóba ment, ’s szerencsésen Aeginába vitorlázott. — Eddig Fessier.

vií.

Kitűnik végre a’ lelkiismeret’ ereje az élet’ végső óráiban. —A’ halálnak komoly meggondolása, annyival nkább közeledése földhöz veri a’ gyávát, de nem azt, lut a’ jó lelkiismeret erősít. Mint a’ nyugotra hanyatlott nap’ sugárai erőtlen világot, ’s leggyöngébb érzést lövellnek vissza az alkonyra : hasonlók végső órái annak, kinek éjjeledő estvéjét mint egy a’ múltakról visszatérült nyájas fény világosítja. —Az időben, melly folyóvíz’ módjára szakadatlanul halad előbbre, legalkalmasabban multat és jövendőt lehet megkülönböztetnünk, mert az a’ pont, mellyet jelennek mondhatnék, olly rövid, hogy mig kimondám, elmúlt. Az időnek soha meg nem állapodó fonala fölött az emberiség’ nemtői a’ visszaemlékezés, és remény kezet fogva egymással állanak, örömet és keservet lehellve a’ halandóra}* emez az ifjú