Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)
Második Rész. Eredetiek
r 119 elás, ismertető jelensége; tulajdonsága pedig, hogy addig alakítja az erény’ és vétek’ fogatit, míg végre egészen kivette formájából, és holmi apróságokkal foglalatoskodtat- ván az embert, a’ valódi erény’ pályájáról egészen eltéríti, és az eszközöket jeleli—ki czélúl. íme ismét két sérve az emberi szívnek, ’s pedig oly- lyan, mellyek egyikétől egészen senki sem ment. Mutat ugyan az erkölestanitmány (Ethica) ellenök orvos szert, jót is áll foganatjáért: de maga a’sebet be nem köti; és el is veszhetünk mellette, ha lelkes gyóntató atya kezébe nem kerülünk; mert csak ez vág és éget, a’ hol szükséges, önt borvegyes olajt a’ sebbe, ő vet féket a’ törvényt ismerni nem akarónak, ő szabadítja-ki az áljámbort nehéz bilincséből, és szivére kötvén mind kettőjüknek a’ valódi rényt ismét útba igazítja őket. Mit szóljak a’ hibás lelkiismeret’ (conseientia erronea) veszedelmes voltáról ; a’ kétségesnek (dubia) furdaló nyugtalanságairól ? nem a’ gyónás-e ezek alien is legsikeresebb óvó - és gyógyszer ? egy szóval : nincs lelkiismeretűnknek, e’ zarándokságunk út-irányzójának olly betegsége, mellyet a’ gyónás meg nem orvosolhatna. De nem csak ezen halálos lelki mirigyeinknek hatalmas orvosa a’ gyónás ; hanem kisebb sérveinkre is gyógyító balzsamot ad ; tévedéseinkből megtérít, kötelességeinket szivünkre köti, tartozásainkra komolyan emlékeztet, a’ vétek minden nemétől irtóztat, és minden csekélyebb botlásainkból is nem csak föligazít, hanem föl is fegyverez minden belső, külső, kicsiny, nagy, bizonyos, és félhető ellenségeink ellen, és az erény’ fő fokára segít, csak mi is akarjunk. Ugyanis a’ nyilvános oktatás ugyan legbiztosabb a’ rá szorúlt együgyűre nézve, pedig majd nem egyetlen ösztön és vezér a’ jámbor keresztény életre : de az egyenként való személy’, nem, helyezet’, tisztség’, körülmények’, viszonyok’, tudatlanság’, kétségek’, tévedések’, indulatok’, szenvedelmek’, megrögzött vétkes szokások’, szóval akár