Első évi munkálatjai a pesti Nevendék papság Magyar Iskolájának - 1. évfolyam (Pest, Beimel József, 1833)
Értekezés Messiásról
108 álló férjhez menendő, Js terhbe esendő személyre mutatott; mert ezen állításnak semmi jele't, semmi nyomát sem találni a’ sz. írásban. Ennél erősebb ellenvetésnek látszik az, melly által mondatik, hogy a’ Királynak nem annyira jövendő, mint jelen csodára volt szüksége: mindazáltal ezen ellenvetés is szorosabb visgálat alá vetetvén szinte el enyészik, mert arra hogy a’király meg rögzött előítéletétől el álljon, a’ jelenvaló csoda is elégtelen lett volna, mivel a’ Király nem csak kételkedett a’ Próféta’ csoda tevő tehetségéről, hanem £u. m. ki a’ hamis istennek imádója vala) még a’ csodával megerősítendő jövehdelés’ igazságát sem akarta el hinni, mivel nem hitte, hogy azon Isten, kinek segítségét Ígérte a’ Próféta, a’ Sy- rusok’ Istenüknél hatalmasabb lenne. Ha tehát a’ dolgot jól fölvesszük, a’ Királynak a’ jelen lévő csoda is haszontalan lett volna. Mindazáltal a’ tett jöven- delésnek akár melly későn történendő teljesítését nem mondhatni haszontalannak, azokra nézve, kik az igaz Istent imádják akár az akkor akár a’ későbben élőket tekintem, mert azok bízván az Isten mindenhatóságában, ’s végetlen jóságában a’ közelgető veszélytől reménylék szabadításukat, ezek pedig látván a’jövendelés’ be teljesedését, a’jövendeltMessi« ást annál nagyobb tisztelettel fogadták. c) Az Ígért Messiásnak Bethlehemben születését meg jövendeli Michaeas (V. 1—3) melly jövende- lésnek hetiiszerinti értelme ez: ámbár Bethlehem’ városa -olly csekély Judá’ városai között , hogy alig számlál ezer lakost, mindazáltal ott fog születni Israel’ uralkodója, ki mint az Isten’ fölkenlje fog u- ralkodni, a’’Sidó nép nagy változásokon fog kérész-