Első évi munkálatjai a pesti Nevendék papság Magyar Iskolájának - 1. évfolyam (Pest, Beimel József, 1833)

Értekezés Messiásról

188

nagy, e’ bizodalommal ’s reménységgel teljes, e’ hűséges ’s engedelmes Férjfuít méltatja tehát az Ur, hogy az ő magvából születnék a’ világ Megváltója az elvesztett emberi nemzet’ Idvezitője, megáldván ötét, ’s e’ kettős fáz egyik ideig tartó, a’ másik pedig az öröké való boldogságot érdekli) Ígéretet tevén neki: „ te benned megáldatnak a’ föld’ minden nemzetségei“ (Moys. I. Könyv. XII.) ’s ezen ígéret az Istentől többször ismételtetett, midőn igy szála : „megáldatnak ő benne (Abrahám’ magvában) a’ föld’ minden nemzetségei.“ (ugyan ott XVIII.) ,,és megáldatnak a’ te magvadban a’ föld’ minden népei“ (ugyan ott XXII.) Ezen Isteni Ígéreteket forgatván eszében sz. Pál a’ Galatiabeliekhez igy ir : „Ábrahámnak mondattak az Ígéretek és az ő magvának“ nem mondja: „mag- vainak“, úgymint sokakban, hanem úgymint egyben „és a’ te magvadnak, ki a’ Kristus“, melly szavai az Apostolnak világos bizonyságot tesznek arról, hogy azon mag által, mellvben az Isten’ Ígérete szerint Ábrahám’ ivadékai meg áldandók, nem más, értetődik, mint az első pár embernek ígért világ’ Megváltója, ki az incselkedő kígyónak fejét megtörő vala. Hogy pedig ezen Ígéret’ igazságáról ne kételkednék Abrahám , ön magára esküszik az Isten, igy szólván hozzája: „én magamra esküdtem (úgymond az Ur Moys. I. Könyv. XXII.) mert megáldatnak magvadban a’ föld’ minden népei.“ Ismét az Istennek ezen es- küvéssel erősített ígéretére függesztvén szemeit sz, Pál (’Sid. lev. VI. 13.) igy ir: „az Isten Abrahám- nak Ígéretet tevén magára esküdt, mondván „bizonyára megáldván meg áldalak téged’ ’s megsokasitlak téged.“